Z. Konkoly Juci haiku versei

hűvös hajnalon
gyöngyöt szül a tulipán
napfény felissza

Csillaggá lettél
egy megfáradt hajnalon:
égi mezőkön.

áldásként hullik
a napsugár a földre
mosolyog a kert

esőcseppeken
át csillog a napsugár
éled a tavasz

tavasz csilingel
a vén diófa ágán
sétára csábít

tavasz gyermeke
játszik a jégcsapokon
cseppenve koppan

Fürtösre fagyott
a hókirálynő könnye:
nyíló bimbókon.

Virágajkakra
fagyott zúzmara fürtje:
a jégbe zárt csók.

Nyakamba csókolt
hajadnak huncut fürtje:
megcsiklandozott.

Jácintfürtökből
illat kúszik az estre:
felöltözteti.

még jeges könnyet
ejt búcsúzóul a tél
rügyekre fagyva

házak csendjében
a szürkület szöszmötöl
hideg estéken

ködnek sóhaján
napsugár keres utat
labirintusban

hó pilinkézik
a szellőnek karjában
lágyan földet ér

hallgat a csermely
fagy fogta be a száját
csendre ítélte

tétován csillan
a deres reggeli fény
még visszabújna

fagyos éjszaka
csendje hull az estére
jeges didergés

most jégen csúszkál
az izgága éjszaka
a hold figyeli

Harmatcseppeken
csacska szellő szöszmötöl:
lábát áztatja.

Zúgó szél zendül
kékbe vesző bérceken:
völgyben csendesül.

Ablakomba ült
ma játékos napsugár:
bekopogtatott.

Mosolyát küldte
ma reggel a napsugár:
megölelgetett.

pipacsnak piros
selyme ring a szél karján
táncol a mező

Búbos kemence
ásít elhagyott tanyán:
kenyeret sütne.

Tétova percek
szülnek nyugalmas csendet:
belesüppedek.

a tél zsámolyán
fehér csend elmélkedik
útban a tavasz

hajlott fűszálon
zúzmaracsipkés álom
szél karjában ring

Létrán bukdácsol
a tavaszi esőcsepp:
tócsába merül.

Mohának zöldje
csendes titkokat őriz
néma erdőkben.

Házak közt bujkál
az ereszkedő este:
ablakon benéz.

a tél sarkában
liheg a tavaszi szél
bimbókat becéz

ködben botorkál
a hűvös reggeli szél
ágra könnyet csal

Csicseregő dalt
hoz az erdei szellő:
kertekre szórja.

bóbiskol a csend
az erdő kopasz fáin
bimbók pattannak

kövér bimbókat
ringat a tavaszi szél
aludjatok még

bimbókban fakad
a tavasznak reménye
ébredő álom