Balázs József BAZSI haiku versei

aranyló tarlón
varjak gyászmenete a
nyarat kíséri

a vigasztalást
az emberek s az órák
szűkösen mérik

így imakönyvbe
préselt virág illata
színe múlik el

ellenségem nem
is keresett a boldog
emberek között

úriember nem
tér vissza kísérteni
a másvilágról

az ész nem minden
a szív másképp működik
hiányzol nagyon

angyal suhan a
tó fölött hófehér lény
tán kecses kócsag

nem való nekem
már a vágy - tévedsz azért
bámullak tovább

diólevelek
lebbenő szárnyak adnak
smaragdzöld árnyat

a sivatag mint
sarki jégmező csillant
ezüst holdfényben

szomorú szívvel
festi a sors jövőm a
hárs aranyporán

kismadarak csöpp
színes tollú angyalok
fűzfán fütyülnek

minden éghajlat
alatt imádni lehet
őket a nőket

országút széli
akácfák közt zengett a
szél üveghangon

lábnyom mit madár
hagy mikor szárnyra kel - vaj
hova szállt a lány

néz farkasbőrrel
letakart feszületén
didergő Krisztus

csapóajtó a
szív fölött hol belátok
az emberekbe

akácfák mögül
fekete fejfák néztek
az utazóra

piros pipacsot
tapasztott a szél bádog
Krisztus szívéhez

villám sújtotta
fáklya a nyárfa nyitott
sírgödör fölött

elaludt gyertya
vagy csavargó szívemben
életunt éjben

vadmargaréta
sugaras szirma mint nap
egy gyermekrajzon

magammal békíts
meg adj türelmet s hitet
áldhassam neved

meghalt egy barát
halhatatlan játéka
mindünk kincse már

fehér betűket
vések sötét márványba -
op-art sakktábla

smaragdzöld tájban
nyárban két ősz "paripa"
diófa árnyban

maradt még remény
lelkem alján - kanálnyi
összekaparom

az éj múlik s ha
egyedül ébredek hát
álmodlak tovább

lombosodnak a
diófák árnyékuk a
homokon hímzés

a bolondság kék
palimadarát már rég
én alakítom

dromedár nyakán
medálként függ pár ócska
légiós bakancs

csendje rám borul
éjszín teste beburkol
sötét lepelbe

napfény hímezte
zöld palástban tündöklőn
jött Május herceg

homokban nyomok
patában madár lábnyom -
dobbanás s dallam

hozzáértésből
s empátiából mi is
folyton vizsgázunk

látom már sokan
humor ellen kapták a
harmadik oltást