Balázs József BAZSI haiku versei

arany órában
hajadon vörös árnyak
tajtéka fröccsen

csembaló hangon
pengő eső - ablakom
üvegén hallom

szélben lobogó
lángfürtök lósörények
tajtékhab röppen

maradéktalan
hitem a lovakban van -
lelkem nem sebzik

a Hold az égen
csillagküllős szekéren
döcög az éjben

fűszálak között
színpompás apró virág
dacol a faggyal

virít fű s avar
között néhány parányi
reménység szirom

ötszázhatvan év
tavasza múlt hogy látta
mandulafáid

szakadt könyv őrzi
a múltamból megmaradt
méltóságomat

csillagos éggel
takart be s nagy holdkiflit
sütve várt anyám

bölcs pár szóból ért -
homokszemben ott a hegy
cseppben a tenger

szárnyatok véres
törékeny létezésünk
szilánkjaitól

lángvörös hajnal
égen a sápadt holddal
egy madár rikolt

mint tűhegyesre
faragott zöld ceruzák
rügyek ébrednek

ázott est némán
csobban - a lámpafénye
tócsákban remeg

heves érzelmek
dúlnak és félelem - ne
legyen új pokol

lólányok érzik
a tavaszt - kortalan vágy -
vén ló udvarol

bízz s nézz magasra
hol madár repül vagy a
tiszta gondolat

az öröklétnek
faragták a követ nem
a pillanatnak

ruhája fehér
köd - a halál lovagol
ez éji órán

idealizmus
egy racionális kor
bús görbetükre

ösztövér a ló
mint lovasa mindkettő
elnyűtt s rozoga

hozzám lép a ló
elűzi magányom a
szeretet vonzás

ambícióim
romjain vérző angyal
magába roskad

inog a jelen
mert hazugságaira
épül a jövő

az ég peremét
véresre karmolják a
fekete ágak

fohászom mögé
rejtem a vágyat - mint kint
szűz hó a tájat

teli szatyraim
vitorlájába kapva
majd feldönt a szél

buszból láttam ma
régi lakásom kertem -
könnyes lett szemem

felszabadít és
csitítja lelkem zenéd
életkedvet ad

pipacsmezőként
virít a reggeli ég
vad szél dúlt arca

lebegett a hang
majd utolért s jött velem
lelkemben zengett

rideg szívűként
figyelsz mit rontok el - én
voltam mestered

ha vénül is a
test jellemed és lelked
ne legyen puhány

fehér lovakkal
a körön - Napot játszom
középen állva

halványul - akár
egy napszítta fényképen
az él - fájdalmam