Balázs József BAZSI haiku versei

csónakom vízbe
dőlt fatörzs gyökér tartja
nem halad lebeg

legveszélyesebb
ellenségem mindig is
a magányom lesz

szívét kitárva
várt sok tanítványra - de
megöregedett

minden - szívem is
hárfaként peng a szélben
akár az ágak

bontott beomlott
szótöredékek versem
összetevői

villanó fénye
vibrál a dallamnak - száll
az angyal hangja

tágul köröttem
a tér - így tudományos -
aki magányos

becses számomra
minden apró jel ami
felém sugárzik

napfényben fürdik
a lelkem írtál nekem
ez hihetetlen

hajnalhasadás -
fénykard szeli át az éj
sötét bársonyát

kapuk csukódnak
előttem jobb mintha rám
zárják örökre

katedrálist rak
szavakból - de kunyhó lett
az is összedőlt

mint egy bús imát
úgy suttogom a neved
én szerettelek

a tócsákba ma
színtelen kokárdákat
hímez az eső

magányos lelkem
dalos madarakkal telt
mert fuvolád zeng

tavaszt lélegző
reggel tele friss színnel
virágzó fákkal

könnyű vagyok most
tollpihe angyali mint
a Mozart zene

cél nélkül futok
magam elöl - esztelen
száműzött vagyok

egy riadt veréb
verdes a szívem helyén
kabátom foglya

nem bíró mégis
Istenként ítélkezik
sok balga ember

szemükben csillag
ragyog - Mozartot zeng sok
jókedvű angyal

elszakadt fonál
ezernyi csomóval toldd
még meg - élhessek

mellém ült a csend
napsütéses a reggel -
most őt csodálom

kismadár dalol
a szabadba vágyódva
fuvolahangon

bár belesajdul
a szív - de megtisztulva
szárnyal a lélek

tizenöt éves
árvaságom lassan már
nagykorú leszel

menedék az én
szívem elrejtőzhetsz itt
ameddig élek

legerősebb a
viszonzatlan szerelem -
legyőzhetetlen

jó búvóhely a
két karod ölelj és rejts
el önmagamtól

fák közt fényt láttam
illanón suhanva tán
anyám álma volt

fekete faág
szélben varjút hintáztat
mind azt mondja kár

most hallom vidám
kacagásod újra pár
év távlatából

megfejthetetlen
titok az emberi lény -
ne kutass szeress

zokogják fájó
dallamát a mának a
négyszer négy húron

megcsiklandozza
hajad fürtje arcomat
boldog a mosoly

megy a kijelölt
úton tovább nem tehet
mást - elhivatott