Bazso72 haiku versei

Nyitva az ajtóm,
besétálhatsz rajta, de
ne zárd be kérlek.

Egy érintéstől
millió sok fájdalom
tud feloldódni.

Amit magadról
gondolsz, annál ezerszer
többre vagy képes.

Isten segít az
úton járni, de neked
kell elindulnod.

A víz köveket
a szeretet lelkeket
csiszol simára.

Mozgatórugó
csak egy van, szeretni és
szeretve lenni.

Egy száraz kórót
vizsgálgatok. Őrültség,
de szépnek látom.

Régen másokkal
versenyeztem, de most már
csak önmagammal.

Hibáim nélkül
soha nem lettem volna
aki ma vagyok.

Tiszta lelkekből
áradó gondolatok
gyógyhatásúak.

Ésszel akartam
a világot érteni,
de szív kell ahhoz.

Az öreg fa még
egy utolsó sóhajjal
virágot lehel.

Mikor már a zöld
nem ragyog olyan fénnyel
kopogtat az ősz.

Az egészséges
önkritikám szerint nincs
tökéletesség.

Virágot nézve
döbbensz rá, hogy az élet
mily tökéletes.

A múlt nem számít,
hisz minden pillanat egy
új lehetőség.

Ne mondd, hogy semmit
sem tudsz adni, hisz mindig
ott a szeretet.

Végre hallom a
hangot, távoli patak
csobogása az.

Benned és bennem
ugyanaz a szikra él,
gyújtsunk hát lángot.

Polcra helyeztem
szép álmaimat, később
értük jövök majd.

Ítéleteid
súlya alatt összerogy
megfáradt tested.

Az egyszerűség
letisztult formája a
mindenhatónak.

Hőségtől tikkadt
virágszirom ruhája
majdnem földig ér.

Ahogy egy fa áll,
olyan méltósággal tűrd
a viharokat.

Szegfűfodrokból
árad az élet édes
vörös illata.

Voltam valaki,
leszek majd valamilyen,
de most én vagyok.

Egyszerre benned
él mennyország és pokol,
tiéd a döntés.

A félelmeink
szorításában szenved
a boldogságunk.

A kis utcákon
bolyongok, nagy tömegben
fáraszt a magány.

Mindig figyelj a
szándék tisztaságára
cselekvés előtt.

Vénülök, már a
kardvirág fodrok után
is megfordulok.

Szerelemvirág
égszínkék tölcsérei
súgják a neved.

Rajtam keresztül
áramlik, én mondom ki,
de nem az enyém.

Bíborszín eget
festőmályva ecsetje
árnyal sötétre.

Ne problémákról
beszélj, kizárólag csak
megoldásokról.

Hervadó rózsa
szórja szét a szirmait,
gyönyörű halál.