Bazso72 haiku versei

Hűs nyári reggel,
cseppenként issza a fényt
az ébredő kert.

Két gyönge fa, de
egymásba kapaszkodva
vihart szelidít.

Kék búzavirág,
szirmaid közt olvad el
minden kétségem.

Muzsikál az est,
lassú percegéssel fut
az éjszakába.

Levélárnyékban
a tegnapi esőcsepp
őrzi még a fényt.

Már nem sietek,
minden út hozzád vezet,
bármerre megyek.

Olyanok vagyunk,
mint az esőre váró
magok a földben.

Szívemben már nyár,
tündöklő virágokat
nyit bennem napod.

Siet a folyó,
és én még száraz lábbal
állok a hídon.

Sárba ragadt lét,
nem húzza ki az idő
pillangószárnya.

Visz a képzelet,
álmaim erdejében
hatalmas tölgyfák.

Lélegzik a kert,
dús ibolyaillatot
sóhajt a pázsit.

Jelentéktelen
a sárga, míg a repce
ki nem virágzik.

Sokfélék vagyunk,
millió színes kavics
a folyó alján.

Tavaszi ének,
tulipánok harsogják
tele a kertet.

Telnek az évek,
bakancslistám cserélném
túracipőre.

Rigófüttyben jár
a tavasz, én se hordok
tovább bakancsot.

Virágzó május,
határokat tágító
mély akácillat.

Nehéz éjszaka
alatt recseg az égbolt,
akkora a hold.

Hajnalban a nap
ablakomon kopogtat,
nyitom a szívem.

Rózsaillatban,
zsongó méhek hangjában
rezdül az élet.

Tulipán kelyhe,
napfény épít magának
templomot benne.

Virágos réten
fűszálak közt lapozgat,
így olvas a szél.

Támaszt nyújtanak
korlátaid, mielőtt
átléped őket.

Mások a fények,
tulipántüzek gyúlnak
a kertek alatt.

Bókoló bibék,
fehér porcelánba zárt
szemérmes násztánc.

Esőcsepp koppan,
tegnap még ő is fürdött
az óceánban.

Az idő csak áll,
gondolataid folynak
ki a jelenből.

Gondolataid
ollója ritkítja meg
szíved virágát.

Megérintettél,
egy virágzó ág hajlott
korhadó törzsre.

Élet és halál
együtt táncol virágzó
cseresznyefákon.

Leszáll az este,
lassan elülő zajban
beléd halkulok.

Cseresznyeszirom
utolsó tánca, holnap
széllel kél nászra.

Cseresznye szirmát
sem kötheted az ághoz,
sorsunk repülés.

Virágillatot
szöktet a tavaszi szél,
tele van a kert.

Az esti fények
könnyű szimfóniája,
habos meggyszirmok.