Bazso72 haiku versei

Még a rosszat is
megszeretgetem ma, de
nem engedem be.

Ami könnyen megy,
általában nem hozza
meg a változást.

A pillanatok
gyöngyszemeit fűzöm az
idő láncára.

Eltelt sok-sok év,
mindenütt kerestem, és
végig nálam volt.

Japánbirs lángol,
izzó vággyal zúdít fényt
a szürke kertre.

Vigyázz a földre,
nem a te otthonod, itt
mindenki vendég.

Bántottál engem,
de én csak megérteni
próbállak téged.

Nekem sem lehet
mindig igazam, de nem
félek tévedni.

Fejet hajt a tél
cseresznyefák rózsaszín
imaszőnyegén.

A ragaszkodás
nagyobb kárt okozhat, mint
az elengedés.

Új tavasz virrad,
hóvirág ölelkezik
téltemetővel.

Megállnék itt most
a virágzó cseresznyék
alatt örökre.

Ha útközben is
jól érzed magad, a célt
már el is érted.

Fekszem a fűben,
lábra kelt gondolatok
szaladnak tova.

Az ember lelke,
mint pókháló a szélben,
csoda, hogy kitart.

Azt mondod tavasz,
én azt mondom tél, lelkünk
mégis összeér.

Elmentem hozzád,
nem értem oda, semmi
nem hoz már vissza.

Pipacsszirmokból
képzelek bohóc-orrot
viráglelkemnek.

Néma kiáltás,
a nyomasztó üresség
csendül meg bennem.

Itt maradsz velem,
elnyelnek a csillagok,
a részed vagyok.

Ha beszél hozzád
a tavasz, ne szólj bele,
csak csendben hallgasd.

Ha csendben lenni
igazán megtanultál,
már megszólalhatsz.

Gondolataim
csapdájában vergődök
szárnyaszegetten.

Bár elhozhatnám
neked, amit a tavasz
cseresznyefáknak.

Messzi távolban
sötétlik egy árnykép, én
voltam valaha.

Semmi értelme
önmagaddal harcolni.
Ki lesz a nyertes?

Egy szükségszerű
találkozás végződhet
ütközéssel is.

Nyitva az ajtóm,
a kulcsot rég eldobtam,
pihenj meg vándor.

A szélvédőmön
szétkenődött emlékek
takarják jövőm.

Pillanatonként
születik, s múlik minden,
nincsen kivétel.

Az élet játék,
miért ne játszhatnám el
még a halált is.

Enyém a kereszt,
térdre hullok százszor, de
másnak nem adom.

Egyszerre vagyok
magamnak kulcs és lakat,
Isten terve ez.

Sziromként hulltunk
egymás felé, a kezdet
egyben vég is lett.

Az álom madár,
bennem puha és meleg
fészekre talál.

Figyelembe még
nem halt bele senki, de
a hiányába...