Bazso72
Tudjuk elázik
papírhajónk a vízen -
mégis az élmény.
Bazso72
Téli kék égen
kopasz nyárfák terelik
képzeletemet.
Bazso72
Képzelet híján
fanyar gyümölcs az idő -
egyre keserűbb.
Bazso72
A szívedből is,
ahogy a kenyérből is -
csücskét szeretem.
Bazso72
Lágy szárral kúszom
az élet kerítésén -
csalogat a fény.
Bazso72
Nem rejtőzhetsz el,
az élet csukott könyvből
is tud olvasni.
Bazso72
Hitem férceli
csupa lyuk világomat -
tovább nem szakad.
Bazso72
Kettőnk folyóján
csak a hidak fontosak -
s alant sodró vágy.
Bazso72
Jó elmélázni
a lét várótermében -
végállomás nincs.
Bazso72
Élet-iszapból
talajt formál a lélek -
égre nyíló kert.
Bazso72
Kortalan a báj,
mosolyráncaid ívén
kellem levitál.
Bazso72
Ezt most jól rágd meg:
míg másokon csámcsogunk -
magunkat esszük.
Bazso72
Nem tudom magam
olyan mélyre temetni,
hogy ne hajtsak ki.
Bazso72
Felszínt elhagyva
végtelen csöndbe merülsz -
mély tó a lélek.
Bazso72
Egy nyíló virág,
az térített meg engem -
a világtalant.
Bazso72
Ősz hajszálaim
holdezüst nemesíti -
gazdagabb lettem.
Bazso72
Hófödte ösvény
belső hegyeim csendje
a nyár közepén.
Bazso72
Különleges könyv,
csak felcsapom a kertet -
és már olvasom.
Bazso72
Mesél a mező,
fűszálak közt lapozgat
tavaszi szellő.
Bazso72
Belső könyvemre
szamárfület hajtanak
nyíló vágyaim.
Bazso72
Ó édes otthon,
félútról hazakísér
nyíló orgona.
Bazso72
Százszorszépem vagy,
millió fűszál között
az egyetlenegy.
Bazso72
Hagyd, hogy a rigó
áldja kelő nap fényét -
minek annyi szó.
Bazso72
Végre a tavasz
utoléri szívemet -
én nem változom.
Bazso72
Tavaszkék égből
ránk simulnak a fények -
mennyei manna.
Bazso72
Új élet sarjad,
rügycsalogató fényben
kihajt versem is.
Bazso72
Telet búcsúztat
hajnali madárének -
lélekinduló.
Bazso72
Döngicsél sok méh,
imát duruzsol a szél
virágtemplomban.
Bazso72
Mire a csendbe
belemerülnék, kiált
egy rút gondolat.
Bazso72
Ha megnevezed,
többé már nem ugyanaz -
elkülöníted.
Bazso72
Önirónia:
a létezés fájdalmát
mosolyba húzza.
Bazso72
Ó, mily szomorú,
grafittal rajzol telet
egy mai gyerek.
Bazso72
A polcon Buddha,
időnként összemérjük
mosolyainkat.
Bazso72
Elnyeltem a zajt,
lelkem tavába lépve
csobbant a csendbe.
Bazso72
Ennyi volnék csak?
Soha nem is létező
rész az egészben.
Bazso72
Felejtés hava,
emlékek nélküli fák
álmodnak újra.