Bazso72
Különleges könyv,
csak felcsapom a kertet -
és már olvasom.
Bazso72
Mesél a mező,
fűszálak közt lapozgat
tavaszi szellő.
Bazso72
Belső könyvemre
szamárfület hajtanak
nyíló vágyaim.
Bazso72
Ó édes otthon,
félútról hazakísér
nyíló orgona.
Bazso72
Százszorszépem vagy,
millió fűszál között
az egyetlenegy.
Bazso72
Hagyd, hogy a rigó
áldja kelő nap fényét -
minek annyi szó.
Bazso72
Végre a tavasz
utoléri szívemet -
én nem változom.
Bazso72
Tavaszkék égből
ránk simulnak a fények -
mennyei manna.
Bazso72
Új élet sarjad,
rügycsalogató fényben
kihajt versem is.
Bazso72
Telet búcsúztat
hajnali madárének -
lélekinduló.
Bazso72
Döngicsél sok méh,
imát duruzsol a szél
virágtemplomban.
Bazso72
Mire a csendbe
belemerülnék, kiált
egy rút gondolat.
Bazso72
Ha megnevezed,
többé már nem ugyanaz -
elkülöníted.
Bazso72
Önirónia:
a létezés fájdalmát
mosolyba húzza.
Bazso72
Ó, mily szomorú,
grafittal rajzol telet
egy mai gyerek.
Bazso72
A polcon Buddha,
időnként összemérjük
mosolyainkat.
Bazso72
Elnyeltem a zajt,
lelkem tavába lépve
csobbant a csendbe.
Bazso72
Ennyi volnék csak?
Soha nem is létező
rész az egészben.
Bazso72
Felejtés hava,
emlékek nélküli fák
álmodnak újra.
Bazso72
Zöldell az élet
súlyos elnyomás alatt -
moha kövek közt.
Bazso72
Karácsony után
se tedd vissza az angyalt
cipős dobozba.
Bazso72
Gondolatok közt
elbújik a pillanat -
ne agyalj annyit.
Bazso72
A háborúban
még a győztes is vesztes,
köss inkább békét.
Bazso72
Minden elmúlik,
érezd, ami itt marad -
pillanat-illat.
Bazso72
Fagyos szél fűzi
versbe lelkem hangjait -
darvak vonulnak.
Bazso72
Haikukat írsz?
Mazochisták előnyben:
három sor pont hu.
Bazso72
Magamnak írok,
de ha mást is megszólít
dupla az öröm.
Bazso72
Állj meg, nézz körül,
ne fuss egy életen át
a halál elől.
Bazso72
Ködbe burkolt táj,
a tél meztelensége
önmagába zár.
Bazso72
Utad találd meg,
a célt még az elején
kitűzték neked.
Bazso72
Túl nagy lett a láng,
pecsenyénk sütögetve
ég a világ is.
Bazso72
Az ablak foltos,
köd van, de én még mindig
látom a tavaszt.
Bazso72
Puha havazás,
szemfedélként takar be
szürke holt tájat.
Bazso72
Pára kap szárnyra,
felkelő nap fénye ring
a köd tenyerén.
Bazso72
Közelít a tél,
néhány levelet tart még
ágakon a vágy.
Bazso72
Régi temető,
idő-rágta betűk közt
mohaér lüktet.