Bazso72 haiku versei

Ha minden ember
egyforma lenne, képzeld,
hogy unatkoznánk.

A gondolatok
olyanok, mint a felhők,
jönnek, és mennek.

Van egy karmester,
de a zenekar már rég
nélküle játszik.

Ne a felhőket
figyeld, hisz oly végtelen
az égbolt ott fenn.

Az igaz álom
megvalósíthatatlan,
előtted jár, s húz.

A szeretetet
nem kell próbálni, illik
minden emberre.

Összeköt dühöd
azzal, mitől épp akarsz
megszabadulni.

Ha Isten terve
egyezik a tiéddel,
nagy baj nem érhet.

Hallgatnak a fák,
őrzik az üzenetet
gyökereikben.

Nem ígérek az
új évre semmit, de azt
biztos megtartom.

Nem kapaszkodom
bele a pillanatba,
csak átengedem.

Csak a mélységbe
ugorva derül ki, hogy
tudsz-e repülni.

Gyermekként elég
volt még a fenyőillat
a karácsonyhoz.

Vihar tép fákat,
nem a szél, nem a fa, én
vagyok nyugtalan.

Haiku készül,
egy pillanat robban az
időtlenségbe.

Hogyha keresed
nem találhatod, az út
talál meg téged.

Nincs az a sötét,
mi el nem múlik egyszer,
fény születik ma.

Csak háláljuk meg
a pillanatot azzal,
hogy kiélvezzük.

Karácsony napján
a szív ünnepel, szeress,
most ne gondolkodj!

Tudatlanságra
ítél engem a tudom
illúziója.

Ma nem csinálok
semmit, de azt nagyon is,
és intenzíven.

Télből tavasz lett,
mikor hozzád indultam,
és te vártál rám.

Börtönt építünk,
ha elhisszük, mit mások
rólunk gondolnak.

Egy porszem helye
sem meghatározatlan
a világunkban.

A hálás ember
mindig gazdag, azt látja
meg, amije van.

Mikor a csend is
ordít bennem, halkítsam,
vagy erősítsem?

Ha már tudom, hogy
mit akarok, szinte már
meg is érkezett.

Tiszta víz voltam,
szeretetfiltered, mi
aromát adott.

Azért szeretlek,
mert melletted lehetek
az, aki vagyok.

Viszünk másokból
egy kis darabot minden
találkozásnál.

Veled elhagyom
a fájó valóságom,
ne ébredjünk fel.

Ezüstre fagyott
iszalagspirálok közt
rekedt az idő.

A jóindulat
nem egy képesség, hanem
elhatározás.

Küzdöttem vele,
rájöttem nem tehetek
semmit ellene.

Lengőajtó csak
énünk, amin a lélek
ide-oda jár.

A csend tart tükröt
nekem, megmutatja, hogy
mi van énbennem.