György Emőke haiku versei

Létünk néha oly
idilli, máskor meg kín:
bolondság, dili.

Kiüresítem
elmém: hátha így csendem
nyugalmam lelném.

Lustán nyújtózik
a reggel, csupasz dombra
fekszik ki a nap.

Megőszült a nyár:
tarka levelek hullnak
léptei nyomán.

Csillagfény szemed,
ha ragyogását látom
múlik bánatom.

Hulló csillagok
fényénél reménysugár
szövi be arcom.

Lélektengeren
nyaralok: lubickoló
kedvem fürösztöm.

Tűzfelhők úsznak
Tengerég kék vizében -
Búcsúzik a nap.

A szeretet nem
Beszél, megérint, üdít,
Mint a nyári szél.

A port az eső
a fájdalmat a könnyek
mossák lassan le.

Virágot hímez
a tarka rét: abroszán
pipacs, margarét`.

Friss versrügy fakad
gondolataim ágán
szóvirág nyílik.

Reggelim a nap:
forró tojásrántotta
- harapom, éget.

Elvérzett a nap
Bíborló horizonton
Domb mögé bújva.

Égi vizeken
felhőhajók úszkálnak
- aranypénz a nap.

A szénaillat
betakarja a mezőt
nyár-üde parfüm.

Szénaillattól
mámoros most a lelkem
nyári részegség.

A fűillatú
tűznyárba habarodtam
szerelme éget.

Háztetőn csücsül
a nap: ébredezik már
- fénye simogat.

Kávéillatú,
madárcsicsergős reggel
- ébred a remény.

Tengerbe fulladt
a nap, újjászületik
hajnallal holnap.

Ingyen koncertre
hív szép madárcsicsergés:
aréna a kert.

Éj tengerében
a hold csónakja hajnal
karjába evez.

Lustaság szundít
fülledt délután ölén
madár ébreszti.

Nyári üdvözlet:
fű bársonyában néhány
tücsök muzsikál.

Áradj szentlélek,
Ha bennem laksz, nem félek:
Megerősítesz.

Puha vánkoson
Remegőn a vágy oson -
Rólad álmodom.

Csend és zaj legyen
egyensúlyban tebenned
békére lelhetsz.

Nyakamba liheg,
kiráz, utánam fütyül
- a hűs, pajkos szél.

Május mámora
megrészegít, mosolya
mézédes malaszt.

Ha agyalással
zsírt lehetne égetni
csontsovány lennék!

Rózsaszín felhők
úsznak az égen, nyugvó
Nappírban izzva.

Nem a bezártság
a legrosszabb, hanem ha
magad bezárod.

A nap elvérzett,
bíbor felhőbe bújva
domb mögé bukott.

Tulipánkehely
meleg tavasz rejteke
Illatos hírnök.

Már az is egy jó
dolog ha nem történik
semmi rossz velünk.