Lívia Schmidt haiku versei

nyarat varázsolt
szívdobbanásnyira... el
is hittem neki

megfoghatatlan
lettél... szomorúságom
kitapintható

rút félelmeid
hátrahagyhatod, csak a
tekintetem bírd

rádöbbentettél:
veled kell megharcolnom
érted ...megérted?

boldogság lenne
ha el mernéd hinni, hogy
te vagy a fecském

tánclépéseim
pontosan illeszkednek
a dallamodhoz

nem figyeltél rám -
barátkozz meg nyugodtan
a közönyömmel

maradt valami
megmagyarázhatatlan
hézag utánad

határtalannak
hittem, de megmutattad:
türelmem véges

boldog perceink
egymásba kapaszkodó
nyitott nyolcasok

pompás szarkaláb
magasodik büszkén a
kalászok fölé

ajkad vonala
ajkamban folytatódik -
csóknyi végtelen

eltávolodtam
hogy ahhoz ami fontos
közelebb legyek

mákvirágok közt
egyetlen pipacsszoknya
libben merészen

szívem szerint most
szép sorban hozzád fűzném
észérveimet

te ígérkeztél
szívembevaló(ság)nak
legkedvesebben

szerelemindák
hálózzák be a köztünk
feszülő csendet

gyöngyözve bújna
füstkarikáidon át
a nevetésem...

leszek érintés,
ajkadon szó, szívedben
dallam - mindened...

pillantás, csókok,
megfeszülő testrészek -
láncreakció

anyám kezében
a sivatagi rózsa
is kivirágzik

csak úgy szeretem...
még a grimaszai is
kedvemre valók

pillantásaid
apró áramütések -
bőröm alá bújsz

ahogy leírtál
már értelmetlenné vált
jelentőségem

puha talpakon
oson a felismerés,
majd arcodba vág

észrevettelek...
hanyatt olyan ismerős,
de hason-más vagy

arcaim közül
egy egészen csábosat
veszek ma elő

szeretem ahogy
harisnyámon felfutnak
mohó szemeid

hófehér haján
elidőzik csendben a
gyöngyvirágillat

elkaptam egyet
hulló csillagaidból -
most kívánhatok...

melletted vagyok
részleteimben teljes -
komplementerem

úttalan utak
útvesztőin utazom
útitársamhoz...

koptatod magad,
míg egyszer nem maradsz - se
szó, se dal, se csend...

kikívánkozik
most minden elhallgatott
szúrós szóvirág

látnom kell fiam
borostyánzöld íriszén
jövőnk titkait

lágy fénytörésben
zsenge fűzkoronákat
csillogtat a nap