Mészárosné Gárdosi Gabriella haiku versei

Érd be a gyönggyel
Gondolj másra is, és ne ...
Ne kérd a kagylót!

Lomhán jő az est,
már érzi ereiben
a pimasz tavaszt.

Szállunk a térben
lelkeink összeérnek
Göncölszekéren

ami vagy aki
most vonz, az maholnap már
taszítani fog

középpontom a
szívem - onnan indulok
s oda érkezem

ha Elfogadnál
jónak, rossznak, édesnek ...
Akármilyennek ... (?)

Úgy elrejtőznék
én mindenki elől, tán
magam elől is.

Kölcsönkérhetem
a köntösöd? Illatod
illatom lenne.

nap mint nap mint nap
fel és elcsíphetsz egy két
huncutkás MOSOLYT

Érzéseimet
szégyellem ... Ha nem mondom
el, úgy elveszek.

Mert a gyűlölet
alján mi más is lenne,
mint a szeretet?!

lelked minden nap
öltöztesd díszbe, ne csak
karácsony este

ne vádolj engem,
míg nem látod tükrödön
lelked hófehér

Hiszem ha látom?
A vonzás törvénye ez:
"Látom, ha hiszem."

Játékszerei
volnánk egymásnak, hogy ily
sok az összetört?

Emberként vagy a
megismételhetetlen
mélység s magasság.

egymás szemében
vagyunk fenséges titkok
örök kódfejtők

Erdő, fű, madár...
Nem kérdik: mi az élet?
mert élnek, "tudják".

szemébe nézel
és meglátod, lelke mit
cipel odabent

Ó, ez a mély csend!
Nem is tudom, belül vagy
kívül tágasabb?

Tudod a szívvel
az a baj, hogy nem felejt.
Mindent feljegyez.

virrasztott a hold
magányos tekintete
szívemig hatolt

pillanatokban
mérd és éld az életet
ne az években

Isten tenyerén
kis törékeny pillangó
tánc az életünk.

minden létező
jön s távozik egyazon
titkok kapuján

ágyat bontottam
a holdnak, s amint mellém
feküdt elpirult

hiszed nem hiszed
az építőköve vagy
a nagy egésznek

álomban álom
ha felébrednék is csak
tovább álmodom

Csokorba szedek
pár őszinte, kedves szót.
Az nem hervad el.

hó-bundás erdő
fehér-fátylas csendjébe
belopom magam

végtelen csendben
csupán a leheletem
száll némán fel-le ...

Örömöt festek.
Mit szólnál? Egy virágos
réten te meg én.

Ha nem zavarom,
holnapra összeáll a
kép bennem... Talán.

Milyen törékeny
az a legyen bárki is ...
Kiben szív dobog.

Szobám csendjében
Isten halkan suttogja:
nem vagy egyedül.

szavaink adják
keretét a csendnek, nyisd
szólásra ajkad