Mészárosné Gárdosi Gabriella haiku versei

utcán sétálva
kislány szeméből Isten
pillantott vissza

te magad vagy, ha
megéled - amúgy csak egy
szó a sok közül

ne törölj le, a
fénylő könnycsepp én vagyok
szép szemeidben

mindenkitől azt
fogadd el s szeresd, mit ő
adni tud neked

amíg EZ van, nincs
más, de ha más van, akkor
a más lesz az EZ

Olyan egyszerű
Egy szót sem írok róla ...
Csak nézd, csak érezd!

fantáziádnak
ki szabhat határt, tán még
az Isten(ed) sem

még angyal voltam,
de a Földbe, már akkor
beleszerettem

lennék teádban
édes illatos fahéj,
s te elcsábulnál

feltételként hogy
kérhető, hogy feltétel
nélkül szeressünk

ha drámai, az
se gond, az is szép ... végén
jön a katarzis

Nehéz helyzetben
fontos kérdés: Mit tenne
most a Szeretet?

csak ne lenne e
szétszakítottság, hogy a
bőröm a határ

két tenyeredbe
ember, minden, mi fontos
abba belefér

hogy tenyeredbe
írjak két kis kedves szót:
Köszönöm szépen!

egy szomjazó szív
másik szívében leli
mi szomját oltja

ma senki vagyok
holnap valaki, aztán
szimplán csak vagyok

a bokám köré
fonódott pillantásod,
mint egy gyöngyfüzér

válts látószöget,
ha a régi már nagyon
elhasználódott

mind, ki ember, az
kapott és adott rózsát
és egy kis tüskét ...

varázsolj szívet
oda, hol meglopták a
legnagyobb csodát

múltat idéző
magányos fakereszten
zöld levél s moha

csendembe halkan
ereszkedj, mint rétekre
hulló hópehely

magamra húzom
kabátod, hogy megszűnjön
fájó hiányod

megismerlek a
csendedről - könnyű fátyol
választ el Tőled

minden jóságos
pontozó tenyérbe jár
egy hála puszi

szívem jóleső
melegével... szólnod se
kell betakarlak

egy csupasz padon
ráérőn ücsörögnek
a néma percek

fázós testekre
az Isten fércel este
lélek takarót

virágillattal
kis puha jóságot is
ruhákba mostam

jó együtt lenni
azzal, kivel önmagunk
lehetünk bárhol

smaragd domboldalt
arany fénycsóva festi
tündöklő szépre

átsuhan benned
a gondolat: vajon még
meddig láthatom?

Isten küldötte
szíveden át mindent lát.
Hagyd, hogy segítsen!

földre szitáló
éjszaka álmossága
házakba surran

Alagút végén
nem a Fény - az alagút
az illúzió.