Mészárosné Gárdosi Gabriella haiku versei

Ne csomagold be
mi fölösleg, csak bátran
hagyd magad mögött!

egy kedves mosoly
kulcs lehet minden egyes
ember szívéhez

mindenki őriz
egy picike lángot-fényt,
mit föntről hozott

hideg szél csókol
piros színt két szerelmes
ember arcára

Lelkem kapuján,
ha jó szándékkal jöttél,
kopognod sem kell.

padra leült a
tél s csak nézi-nézi, hogy
elrepült az év

hozzám ha eljössz,
tavasz illatával a
zsebedben gyere

számról egy piciny
mosolyt becsempésztem az
emlékeidbe

amikor elmész
belőlem is magaddal
viszel valamit

Láthatatlanul
születik benned a Jó
Szíved a jászol

A tükör vagyok
Jót-rosszat, bármit mondasz
Magadról beszélsz

Te vagy az égbolt.
Ami változik, az csak
az időjárás.

ki a mélységet
ismeri, alázattal
halad fölfelé

a húszas buszra
is felszáll egy angyal, csak
kopott ruhában

fagyos bokrok közt
megbújik a reggel és
napsütést ígér

mikor a gonoszt
magadban elkábítod,
fölébred a jó

Ki s mi nem tart ki
melletted, azzal nincs több
dolgod... Hagyd menni!

ha meztelenre
vetkőzöd a lelkem, csak
akkor látsz engem

Egyensúly titka:
a belégzés-kilégzés,
húzd-meg ereszd-meg.

birtokolni vágysz
Előbb nézd meg, hogy van-e
rajtad vonalkód?

amíg úton vagy
többet láthatsz, mint mikor
a célba értél

mikor jó voltam
átölelt az Isten és
én még jobb lettem

lelked minden nap
kisminkelheted egy kis
jóindulattal

kis csíz szántotta
föl az eget és hozta
meg jókedvemet

valami jóra
valami nagyon szépre
vágyódik lelkem

nőnek születtem -
végül is jó választás,
van hogy élvezem

kezed kezemben
tartóoszlop, egy biztos
támasz, mi megtart

szíved a szívem
kilincse és tested a
testem bilincse

Lényed - tudod, mi
nekem? Hűs, finom csók a
lehunyt szememen.

ki másból, ha nem
magadból merítenél
végtelen erőt

pár jótett sokkal
többet ér, mint egyetlen
elmélet róla

te vagy a ruha,
amit magadra szőttél
tetszik - nem tetszik

betakarózom
jóleső szavaiddal
most már nem fázom

legszebb hely, hová
büntetlenül bezárhatsz
- legyen a szíved

kötött pulcsiba
belegubancolódott
illatnál nincs jobb

mi lenne, ha nem
feltételeznénk folyton
ezt-azt másokról