Deverdics Éva haiku versei

Hűvös csönd szólít
színtelen világképben
ölel a bánat.

Fekete felhők
alatt gyászom fátyla leng
a horizonton.

Belső békét vár
lélek tengerén ringó
nyugtalan szívem.

Kézen fogva jár
örök barátságunkkal
a szeretetünk.

Lágy törődéssel
hallgat az elfogadás
szeretetünkben.

Szeretet szárnyán
egy mosoly mások felé
szór boldogságot.

Életünket az
emberi kapcsolatok
teszik teljessé.

Szellő megérint,
lassan múló fájdalom,
elengedést hoz.

Mindenkinek jár
egy társ, aki azt mondja:
"együtt megoldjuk!"

Újrakezdésben
megerősítem hitem,
önbecsülésem!

Az egyedüllét
belső békét hoz, de a
magány felzaklat.

Az emlékezés
egy időutazás a
szívünk kertjében.

Az emlékezés
egy láthatatlan toll, a
szívben ír tovább.

Az idő érték,
ne pazarold vitákra,
fölöslegesen!

Minden probléma
mellett ragyog egy kis fény,
ha szíveddel látsz.

Hagyd elszállni a
bánatod, és öleld át
a reménységet!

Pihenj, felejtsd el
mindazt, ami fáj, közben
vigyázd hitedet!

Lelkiismeret:
az a bölcsesség, amely
jó útra terel.

A gyász nem csupán
befejezett fejezet.
Új emlékoldal.

Gyászfeldolgozás
az, amikor szeretet
festi a múltat.

Minden reggel egy
új lehetőség arra,
hogy újrakezdjük.

Újrakezdés azt
jelenti: más szemszögből
tekintünk körbe.

A gyászfolyamat
azt jelenti, hogy szívünk
gyógyulásra vár.

Gyászunk az a csend,
amelyben az emlékek
szívünkben szólnak.

Béke az egység
és elfogadás közös
ringatózása.

Igaz kincsünk a
hála, minden vagyonnál
különlegesebb.

A hála olyan
lelkünknek, mint a napfény
virágainknak.

A hála olyan,
mint színes virágok egy
szürke palettán.

Gyászfeldolgozás
során elengedéssel
újjászületünk.

A szeretet szép
gesztusait őrizzük,
hogy feltöltődjünk!

Karácsony fénye
világítsa lelkünket
nagyon sokáig!

Öröm, boldogság,
elégedettség, a szép
élet alapja.

Néha a másik
fontosabb nekem, saját
igazságomnál.

A gyász mint eső:
néha halkan szitál, van
hogy viharként jön.

Gyászunk útján a
fájdalom és emlékek
együtt haladnak.

Lassan csituló
vihar a gyász, megtépáz,
új utakra dob.