Szakályné Nagy Irén haiku versei

Egyszer felnövünk
egymáshoz - hűek leszünk
mint a kis fecskék

Pirkadó hajnal
bíborgyöngyét gurítja
befagyott tóra

Bágyadt december
fénytelen - szürkeségét
Rám pecsételi

Szürke november
Közéd és közém állt: - csend
Eltávolított

Palackpostával
csendhullámokon egyszer
egy Vágy ér Hozzád

Mécses - mederben
viaszcseppekbe - illan
mulandó bánat

Homoksivatag
sivár szemcséin a csend
elporladt magány

Bomló szirmokon
Csendes szavad foszlánya:
Ma már költemény

szelíd Napvilág
Ősz percein elpihen
nyugszik az Alkony

Öreg Fűzlelkem
bűvös ráncok kérgein
emléked őrzi

Hajnali vándor
szomorú - őszi csendben
leveleket hord

Tóparton ülve
kavicsok közt: a csenddel
a magány beszél

Ablakon koppant
Gyémánt - szilánkosra tört
egy őszi könnycsepp

Kerti sétámon
üdítő mentaillat
- fellélegeztet

fonott kalácson
aranyló fénycseppekben
mézízű remény

Édes Földanyánk,
zöld asztaláról - kínál
gyümölcskosarat

Édes Földanyánk
smaragd halmain a múlt
évmilliárdos

rövid virágzás
gyümölcsöző - csipkecsend
gyorsan elmúló

sötét ég alatt
gömbölyödik a kertben
fekete macska

Most tavirózsa,
dézsakertben lubickol:
fényhullámokon.

szellő a fákon
viharvert lombot tisztáz
bontófésűvel

ösztönös ember
ha kiművelt - vadsága
válik nemessé

nyári kis fürtök
virágzó orgonában -
anyámnak kontya

papírlapokon
skiccek - megtervezetlen
gondolatszirmok

múltat és jövőt
percről - percre, nap mint nap
a jelen éli

felhőnyoszolyán
ég kékjére kandikál
pirkad a napfény

szömörcék ágán
vattacukorpamacsban
bíbor lombtincsek

föld lexikonja
színes oldalakra gyűjt
betűvirágot

kis tollpehelyként
párnacihádban lennék
álmod őrzője

hajnal bíbora
még csendben kucorodik
selyemfűszálon

álomkapuim
hajnalig az éj nyitja
csillagkulcsokkal

fekete éjbe
álomszárnyakon lebben
szatén paplancsend

zöldellő fű közt
virágok illatában
édes esőcsepp

fekete napon
fájó búcsú - szokatlan
elnehezült csend

Föld asztalára
szirmokból lebbent a szél
csipketerítőt

szívszakadásra
szeretetszálakkal varr
gyöngyöt az élet