Szakályné Nagy Irén haiku versei

Édes Földanyánk
smaragd halmain a múlt
évmilliárdos

rövid virágzás
gyümölcsöző - csipkecsend
gyorsan elmúló

sötét ég alatt
gömbölyödik a kertben
fekete macska

Most tavirózsa,
dézsakertben lubickol:
fényhullámokon.

szellő a fákon
viharvert lombot tisztáz
bontófésűvel

ösztönös ember
ha kiművelt - vadsága
válik nemessé

nyári kis fürtök
virágzó orgonában -
anyámnak kontya

papírlapokon
skiccek - megtervezetlen
gondolatszirmok

múltat és jövőt
percről - percre, nap mint nap
a jelen éli

felhőnyoszolyán
ég kékjére kandikál
pirkad a napfény

szömörcék ágán
vattacukorpamacsban
bíbor lombtincsek

föld lexikonja
színes oldalakra gyűjt
betűvirágot

kis tollpehelyként
párnacihádban lennék
álmod őrzője

hajnal bíbora
még csendben kucorodik
selyemfűszálon

álomkapuim
hajnalig az éj nyitja
csillagkulcsokkal

fekete éjbe
álomszárnyakon lebben
szatén paplancsend

zöldellő fű közt
virágok illatában
édes esőcsepp

fekete napon
fájó búcsú - szokatlan
elnehezült csend

Föld asztalára
szirmokból lebbent a szél
csipketerítőt

szívszakadásra
szeretetszálakkal varr
gyöngyöt az élet

selyemfűszál - csönd
ezerszínű százszorszép,
fényben - összeér

smaragdzöld pagony
rejtekadó szívében
mesés kalandpark

árván bolyongva
a temetőbe oly rég
virággal járok

ábrándmezőkön
csillagok közt kereslek
csöndes esténként

bíbor alkonyra
habselyem felhők ingét
férceli a szél

anyatermészet
sosem magyarázkodik;
a dolgát teszi

mesés pillanat
elkapott szépségében
ajándék lehet

napkorong fénye
repce virágra szórta
sárga aranyát

árva öregség
a társtalan magányban
üresen lépked

zsebnyi erkélyen
színes kertpillanatot
virágzik a csend

holdfényű tavon
árnyfákra bújt csillagok
csavargó fények

titkát rejti még
gombostűfejnyi bimbó,
rét zöld szoknyáján

virágvasárnap
arany csőrű rigófütty
tarka szirmot bont

alkonyi tájra
puncsszínű fátylat terít
nyár illatú csend

huncut tincsekbe
rezgőfű gyöngyét fonja
fürge ujjakkal

hangjegyeinket
egymás ajkán édesen
csókkal itattuk