Szakályné Nagy Irén haiku versei

zuzmaracsendek
csipkefodros sálában
álmodnak a fák

Ködmönben a rét,
tejopál még az égbolt,
tűnőben minden...

pelyhecske földre
hullt virágán csellengő
csillámos pászmák

völgy kaspójában
pitymallik a tűzvirág,
napútja nyílik

átszakadt felhő
tülljén egy szellő, rostál
eső permetet

hűs esőfüggöny
gyémántfényein a szél
ködfelhőt párál

lombkoronákon
sorslenyomatos levél
elhulló remény

alkonyon az est
nyugszik naptűz parazsán
a hajnal pirkad

zönge nádhúron,
tücsökmadár fütyürész:
- zenekritikus

az élet, suszter -
vén időkaptafáján,
elnyűtten csoszog.

jégvirág cseppje
lélek ablakon olvad:
három sor szirom

hullámzó arany
pászmáin a Nap-folyó,
ködfelhőt oszlat

vénséges erdő
smaragdzöld mohaútján
múltba jár a csend

tuják csipkéin
ringó harmatcseppekre
őszfényt szór a nap

tar fán gombolyag,
ágvillák gömbdíszein,
zölddel egy fagyöngy.

borongós napok
életfa sárgult ágán
reszketeg idő

nyarad elhervadt
virágán őszi rózsás
nyugalom leszek

holdbölcsőjébe
felhőcsend habselyme vár
csillagcsecsemőt

kódolt kis magban
lélekvirág világa
bontakozóban

hópaplanra szőtt
apró madárláb pettyek
cinkecsillagok

feledett szava
újra szirmokon ébred
nefelejcs ajkán

Holdanya ringat
pólyamélyi álmokat
éjszaka ölén

borostyánindán
fűzi levélperceit
az örök hűség

napsugár szárnyán
vidám citrom pillangó
társtalan magány

kigömbölyödött
az est zsemlyemosollyal
telihold ragyog

koszorúinkon
éled sírkertek mélyén
lélekvirágunk

parázsszőnyegre
már hűs ködfátylat terít
az ősz dívája

porcelánliget
csipkés fenyőin a dér
érintetlen csend

kertben itt hagyott
csicsergő fészek hangját
bokorcsend őriz

derül a hajnal
vén október orcáján
dér csipkelődik

mámoros álmok
percein suhan az éj
siet hajnalig

sírokon gyertyák
fellobbant lángja sercen
emléket neszez

alkony és hajnal
napvölgybe nyugvó őszi
arany karátok

sírontúli fény
csendje - Anyám és Apám
szótlan csillaga

korallszigetünk
tengernyi időnk mélyén
harmincöt gyöngyév

őszbe bújt nyári
napfény szeszélyes tüze
vörös lombderű