Irodalomról szóló haiku versek

jó volt éreznem
szeretnek - velem és nem
rajtam nevetnek

a bánat mint a
köd leszorít beborít -
kor szőtte fátyol

híd az álom és
ébrenlét között itt vált
szenté a pokol

kezed kezembe
rejtve hullt lombszőnyegen
sétálok veled

holt szerelmesek
összetapadt levelek
pocsolyasírban

hála a fénynek
s a bódító reménynek
derűt ragyogott

lehullt levelek
színes holt pillangói
az elmúlásnak

ha a telihold
ideér kinek dalát
énekli a szél

árnyéknak s fénynek
kontrasztja közt feltárul
s lebeg a lényeg

nyárból itt maradt
gyémántmorzsa fényével
becézi lelkem

derűs kék égen
vadkacsa száll hápogva
fecsegő angyal

ha úgy érzed nincs
elég mondanivalód
írj kevesebbet

lehullt levélként
mentek el - életet lop
az ősz - sírnom kell

nekem szükséges
a látomás - szabad út
a szárnyaláshoz

kifecsegni így
csalárdul a szív titkát
jó nagy botorság

szabad képzelet
fölhasadt seb mit rejt a
zöld dió burka

esős járdán egy
muskátli széttaposva
vízkoronát kap

széttépett lapok
szívemben összebújtok
jót tenni öröm

arcomba süt most
a fény üzenet tán vagy
csalóka remény

cafatokra tép
a halni készülő szél
végső ereje

omló vakolat
fáradt arcomon - csak könny
mosta tisztára

eső és könnyek
kaleidoszkópján át
nézem a jelent

világ végtelen
hallgatását hallom a
zokogó halált

rezgő felhők és
levelek szálló homok
borong majd ragyog

duruzsolgató
fáknak dőlve angyalok
álmodtak ébren

becsületesség
többnyire gyávaságból
sarjadva fakad

szem muzsikája
rólad e kép szépséged
fénylőn mutatja

múlt a jelennel
összefont álom szinte
tudathasadás

kaleidoszkóp
fényt szűr a diófalomb
szivárványosan

bizsergető vágy
tüskés bozótként ölel
ne halj meg remény

paradicsomi
múltam széttört kristálygömb
nem lesz ép soha

torzító tükör
a vágy mindent megbocsát
angyalként látod

kinyílt rózsa vagy
bársonyszirmod rám simul
tüskéd szívig ér

könnyfátyolon át
távolodsz céltudatos
végső döntésed

éj árnyékát ha
fölriadva megdobom
holdfényfolt marad

Igazán kedvenc
verseim másoktól: mind
alulértékelt.