Haiku versek a sorsról

Kinek csak szeplő,
kinek bibircsók, kinek
még az sem jutott.

Heves esőkben
igen-igen nehéz a
rózsák élete.

végzetem lettél
egy könnyű nyári napon
eső függönyben

ma csomó helyett
sorsod fonalára egy
masnit kötöttem

testem elássák
s repül tovább a lelkem -
ha megérdemlem

Mesélj nekem még,
s elképzelem, velünk majd
megtörténhet-e...

Nem tudlak téged
nem szeretni és ebbe
majd belehalok.

Forgatókönyvet
te írod, de a sorsod
a rendezője.

önbecsülésem
por és szemét - májusi
eső mossa szét

A tapasztalat
az, ahogy tetteidre
reagál a sors.

Dühödt vihar jön
Sorsom ingem levetem
Lelkemig ázom

A feléd vetett
Pillanatban megbújik
A lehetőség.

egy férfinek a
Kedves sarkán fordul meg
világa sora

folyton az égre
nézve lesem ki elment
de visszatérne

megyünk kettesben
ballagva én meg én nem
szólva hallgatva

homokban hagyom
mezítlábnyomom - sorsát
a vízre bízom

Mindig van lejjebb.
Ezt bizonyítja be az
alsó két sor is.

Mi egy cipőben
jártunk, de egy cipőbe
egy láb fér bele.

Bonyolult a sors,
iránytű mit sem ér a
navigáláshoz.

új s friss remények
csattogó szárnnyal égig
a fénybe érek

árva madártoll
sorsát a szélre bízta-
szárnyalni tanul

Szándékomban állt
véletlennek tettetni
sorsszerűségünk.

Akkor is hiszek!
Nekifutok, vonszolom
tovább életem.

mert más kedvesét
szerettem folyton - ezért
maradtam hoppon

míg keresed a
jót s várod a holnapot
addig nincs nagy baj

ha hozna egy is
hírként olajágat - hogy
higgyem a reményt

ha a távozó
lélek galambként száll el -
vissza is térhet

ha pihenni vágysz
térj vissza szívembe - itt
már nyugalom van

zeng a muzsika
angyalokkal telt szobám
minden kis zuga

csak a lépték más
a mindenségnek a rend
az óraműve

kerek földön jár -
balra megy vagy jobbra megy
végül egyre megy

Az ember, akár
Az árnyéka, elmúlik,
Ha kihunyt a fény.

Múlt és jövő nem
számít, ha a jelenben
veled lehetek.

pókhálós kereszt-
megkövült szótlanságban
emberi sorsok

tekintete tűz
elrendeltetésétől
hitétől lángol

egymást lökdösve
toporognak a szavak
kimondatlanul