Haiku versek a sorsról

Villáskulcs-keserv,
nagy villa-ábránd, lakáj,
s villásreggelik...

gonosz bohócnak
csak krumpliorr-rósejbli
a vacsorája

Körbe csalások
után nemest sújt mindig
a nélkülözés!

Ha babakocsit
látsz tolni, nem evidens
még a szeretet.

Élete sok(k) volt,
vén koldus kezében bor.
Szemében semmi.

Koporsóinkba
sikerélménytelenség
is ver szögeket!

tovaszállít majd
vörös postakocsija
döntéseimnek

Vénülő idő
arcomra karcolja az
emlékeimet.

Erőt magadon
végy, s arcberendezésed
így tedd vidámmá!

Koszos reggeli
napfényben - kopott lélek
kávémmal szemez...

méltóságomból
maradt parányi morzsát
markomba gyűröm

Arcomon ráncok,
nyitott könyv a sorsomról:
büszkeségeim.

Ha a sors sokszor
lesújt ránk, jellemünk is
veszélybe kerül.

nagy erejű szél
mennydörgő egek - vizes
madárlábnyomok

letelik lassan
a kiszabott juss egyszer
csak elszállunk - huss

Fájdalmas szépen
csendül a magyar beszéd
üldöztetésben.

Realistának
sosem lesz barátja a
"lehetett volna"!

a létezésem
foszló selyemszálon függ
épp csak elbírja

feszület árnya
mint napóra mutatja
keresztutamat

ennyi tán elég
is - de sokszor hazudtam
ezt már magamnak

szép testvéremnek
csillagvirágokból fonj
koszorút anyánk

Kérges tenyerén
nehéz paraszti élet
tiszta térképe.

elbuktam megint
pocsolya sáros vize
tükrözi arcom

Barázdák futnak
tenyereinkben - utak,
elágazások.

Boncteremben egy
filozófus hasonlít
bármely kufárra.

te megsegítesz
tudom s ha el is bukom
magadhoz emelsz

Én egy állomás -
úgy ahogy mindenki más,
és Isten az Út.

földrengés után
a sorstalanság élén
ül minden porszem

Vagy lepaktált a
főnökkel, vagy mehetett
a mamut ellen!

már sírni sem tud
magában vívott harcát
ma sem nyerte meg

egyszer szikla volt
most csak egy marék homok
sorstöredékek

csiszolt fényes fal
torzítja tükörképem
s a hazug szavak

hazug mosolyok
álcája bújtatja a
jó utat hozzád

A legtöbb ember
Csak játéka egyesek
Szenvedélyének

jön hömpölyögve
magával sodor nem tudsz
kitérni sehogy

vérrózsát fakaszt
a csókja kivirágzol
s ifjú vagy újra