Haiku versek a sorsról

fuvolámon a
vágy dallama rezeg - nőm
táncot lejt nekem

megfizetek majd
minden álomért: hitel
közeli élmény

hattyúszárnyként holt
levél rebbenve zizeg
törékeny szépség

új szarvam készül -
nimfám kentaur hátán
már messze vágtat

keringek forgok
a lombok az ég pörög
végül eldőlök

fehér hattyútoll
a halódó hattyútól
hallott dalt írja

nincs Hold sem csillag
mozdulatlan felhők a
ég rám haragos

Vénusz ne kísérts
kelj föl mellőlem s légy az
esthajnalcsillag

sápadtnak látszik
még a Hold már alkonyul
sípom felrikolt

kis szeretetért
jövök hozzád - életem
összes lova vagy

édes dallamú
fuvolám szép délutánt
idéz - míg voltál

két vén faun holt
nimfát idéz - mi élünk
de most már kiért

felhőlovaim
árnyéka zöld vízén a
Somogyi tónak

illatos teher
vállon cipelem haja
arcom takarja

kígyók napoznak
forró sziklán mérget rejt
foguk s kínhalált

szivárványszín por
lombok résein a fény
csodát varázsol

színek és fények
arcomra csorgó tarka
máz a délután

pillangó testek
halotti leple hóként
borítja kertem

fehér agancsú
Hold fátyolfelhőt szaggat
s az ég sírni kezd

elefántcsont a
bőröd színe dús hajad
fésűje faág

testem borzong a
kék bőrű éjszakában
a szél sem kímél

fülledt álomból
az alkony ébreszt - Holdat
bámulom éjjel

még fönt lépdelek
árnyékom már völgybe jár
akár az alkony

szélvédőre hullt
tehetetlen esőcsepp
vagyunk álmomban

szelíd forrásként
fakad a könny két patak
koszt old arcomon

hamvas szép testük
csak én fantáziáltam
kéjben zihálva

vágyteremtmények
érzékeim megcsaltak
léteznek vajon

a halhatatlan
nimfákat teremtő vágy
képzelgés csupán

megadja magát
az ernyedt lélek a test
üres szőlőhéj

szentségtörés így
kívánni büntetésként
űz közeledbe

gránátalmád már
zamatos gyümölcs méhként
dongok körötte

vad táncos lábát
szívemig emeli fel
taszít zuhanok

válla íve íj
vibráló húrként rezeg
s a kebel piheg

forró sziklaszirt
izzik fénye elvakít
szikrát szór patám

kopott antik fény
szobrom bronzán patina
zöldje matt fakó

gyermek faun már
furulyázni tanulgat
vén mesterétől