Haiku versek a sorsról

korbács ütés mi
testemre záporoz vért
s könnyet egybemos

eladtak téged
mert félnek földi ember
gyáván esendő

harminc ezüstpénzt
adtak - félték valóban
a Messiás vagy

fölfelé nézve
lesem ki elment már de
tán visszatérne

a szomorúság
szilánkosra tört tükör
megrepedt járda

húrokon oson
puhán a macskaléptű
este a szobán

jelet hagyni a
kor barlangfalán - verset
szót vagy egy firkát

bár kopott a váz
agyam sziporkáz - bűnöm
vannak elveim

felejtő közöny
taszít éjsötét magány
vár már zuhanok

vén elnyűtt faló
még nemes ám szemétre
valónak vélnek

vakít a napfény -
pőre lelkem didereg
a sírok között

bamBazsi tátog
csak koncentrálok - de a
ló legalább szép

vetkőző tündér
sziromhavazásban bújj
kabátzsebembe

ég homlokára
festett csillagok sápadt
lámpák utamon

virulj ki tavasz
morcos kormos lelkemet
mosd át friss fénnyel

szirom havazás
verőfényben - a tavasz
tán vigaszt nyújt majd

hiányod száraz
préselt virág verseim
sorai között

régi szerelem
ha bennem újraéled
bimbóként kihajt

mond ki most - elszáll
a pillanat varázsa
s a vágy is vele

mint esőben a
könny - emléked s hiányod -
úgy árad bennem

simogass meg szél
fogja kezed napfény légy
enyém még remény

eldobott faló
szétszakadt kóchuszár - sors
tette - ez lettem

hideg szél süvölt
trikolort lobogtatva
száguld hazámon

múltunk gyökere
felszínre kerül - semmi
sem fedheti el

parányi virág
rejtőző boldogság - kék
mint az a madár

üdén zöld moha
rothadó fatörzseken -
élet-keringő

napfény s levélárny
simít borús arcomon
a merengésben

szél törte szirmos
ág vázában díszlik ám
sohasem terem

árnyékunk siklik
fénylő macskaköveken
friss zápor után

tócsákban szirmok
s belefúlt felhők képe
rezeg a fényben

virágzó fának
döntöm hátam magamhoz
húzva ölellek

soha nincs néma
csend koppanó esőcsepp
párkányon toccsan

sár tocsog - esik -
a séta végére már
árnyékom is van

könnye csillogó
gyémánt - szent kő - világunk
napja ő a nő

poros parókám
fafejen - írok s közben
csillog tar fejem

virágba borult
fák között sétál velem
a múló idő