Barna Júlia haiku versei

idő lejtőjén
siklunk álmaink javát
a csúcson hagytuk

nézem az élet
kirakatát: vehetnék
még valamit tán

emléket ki nem
dobhatok: múlt nélkül én
nem is én vagyok

zaklatott létből
is harmóniát szőhet
a bölcs öregkor

eltávolodok
csöndben: messziről nézve
a sorsom könnyebb

tiszta gondolat
a reggel - a gyűlölet
még nem ébredt fel

a hajnal tiszta
a szavak is csak később
szennyeződnek el

relativitás:
egy perc is sok lehet egy
élet is kevés

inspiráció:
illatában haikut
rejteget a kert

ami véd bezár:
nincs együtt biztonság és
tágas szabadság

meghal a vers mint
sosem volt perc: csillag az
idő homlokán

szellő suhan a
kertbe magával viszi
az illatait

kihajtanék már
napok körforgalmából
egy csendes sávba

álomban fogant
képek: a soha meg nem
történt emlékek

buborék a lét
ha elpattan emléked
sem hagyja hátra

őseid írták
arcodat: innen-onnan
vett idézet vagy

hízik bennem a
múlt a jövőt eszi: a
ma falat kenyér

a képzeleted
elvisz - a valóság fáj
mikor visszaránt

fényképvalóság:
a pillanat áll - soha
nem lesz már ilyen

magányod verdes
mint egy sérült gondolat
félszárnyon repülsz

tépd ki magadból
a gyűlölet gyökerét
virágot ültess

egykori szavak
simogató selyme ma
hűvös takaró

lehetőségek:
mint a tengerbe ejtett
gyűrű vesznek el

álmom lombjában
fészkel a madár: dala
mindig ugyanaz

a vándormadár
élete: négy évszakra
komponált zene

te sem tehetsz mást:
mint süllyedő Titanic
zenészei: játssz!

a rózsa hervad:
a saját illatába
fojtja a halál

bölccsé öregszünk:
romló szemünk messzebbre
és mélyebbre lát

zsákutcában a
történelem mint mérges
kígyó tekereg

itt zakatolnak
a csendben kimondani
nem mert szavaink

tavaszi égen
madár-országutakon
szabadság szárnyal

fotó-valóság:
a pillanat törtrészén
megállt az idő

alkonyi árnyak
ölelésében lépked
felénk az este

sértés tövise
mélyre ment: hangtalanul
szisszen a lélek

fények és árnyak
ölelik egymást este
együtt tűnnek el

bármi történhet
itt ülök a véletlen
nyitott tenyerén