Barna Júlia haiku versei

a verset érzed
gondolod - akár írod
akár olvasod

a múló napok
gyászjelentései az
évet temetik

kísértet-napok:
elhasznált rongy-szavakkal
untat a múltam

az ősz elmúlik
de nem mindenkiért jön
majd el új tavasz

a vers az a hely
ahol a rokonlelkek
felismerhetnek

mélyre süllyednek
a fények lakatlan ház
üvegszemében

szappanbuborék
közepén ül a világ
egyszer elpattan

álmodozz szegény -
üldögélsz a valóság
kopott szőnyegén

éveket vettek
el tőlem elmulasztott
pillanataim

hervadást küld az
ősz de a rózsa nem tud
még róla - virít

valóra nem vált
álmomat valóságra
cseréltem régen

a győzelem: ha
átugrod a lécet - nem
másét levered

a szél is fázott
ma kabátok ujjába
bújt melegedni

nem volt igazam
bocsáss meg sajnálom hogy
megbántottalak

jót jóval fizess
a rosszat felejtsd - magát
bünteti az meg

ha a szakadék
szélén ülsz egy ujjal is
belelökhetnek

ne láttasd magad
többnek mint vagy - légy több mint
akinek látnak

ha békét kívánsz
bocsáss meg magadnak és
mindenki másnak

pompáját veszti
az ősz - a fáradt színek
megrendítenek

biztatom magam:
élj még - nem vagy öreg csak
régen születtél

a szél fákat dönt
dühöng - majd szelíden a
hajadba simul

lyukas zsebbe tett
kincsek a nem jól használt
értékes percek

saját élete
viharában él ázik-
fázik mindenki

színek sápadnak
az elmúlás üzen a
szívem megremeg

mennyi csend van a
múltban - mennyi kérdőjel
a holnapokban!

húzz ki egy szálat
az élet szövetéből
abból írj verset

mit neve jelent
az hiányzik: emberség
és a józan ész

hajó már nem jön
érted - a remény messzi
parton vesztegel

a remény és a
képzelet egymásból él:
együtt nő vagy fogy

aki lehetnék
az is vagyok soha meg
nem történt emlék

az idő pénz de
nem adható kölcsön és
nem kamatozik

az érzések vad
árapálya nem torpan
meg ész szavára

hozzám szegődött
a bánat most kettőnknek
vetek egy ágyat

várj míg reménnyé
változnak az akadály
szögesdrótjai

jó gyerek voltam
faragtak véstek mássá
formáltak: hagytam

könnyekbe fojtja
egy gyermek bánata az
őszi délutánt