Barna Júlia haiku versei

az utcát árnyak
öltöztetik délután
sötét fátylakba

a múlt a jelen
turkálója nincstelen
kutat benne csak

még ma sem késő
megcsodálni az alkonyt
szemedben vinni

ha gyengén fejlett
lelked immunrendszere
a fájdalom nyer

szürke valóság
rejti az öröm színes
kavicsát - keresd

a lét szívében
fagy olvad - szorongásból
remény születik

buborékban élsz
vékony hazugság-fala
egyszer elpattan

a vers több nyelven
beszél észnek fordítja
mit a szív megél

lelkem tükréről
visszaverődnek álmok
szavak mosolyok

kanyargós út az
önismeret de végül
magadhoz vezet

nyugalom titka
emlékezz minden jóra
felejts el félni

csodák nélkül a
világ sárba fulladó
földszintes falu

szépséggel sors ad
mindenhova érvényes
belépőjegyet

a jellem tükör
amelyre a szív és ész
képeket vetít

a veszteséget
nyereséget az idő
egymásba váltja

fehérre festik
a szavak mint hópelyhek
ami fekete

magához intett
a halál - könnyben úszó
emlék vagy csupán

napok rejtekén
egy boldog perc énekel
halld meg a hangját

árnyak ölében
elszenderül a ház is
est ringatja el

páros lábnyomok
a hóban mese végén
együtt olvadnak

életed regény
utolsó lapján érted
meg az egészet

féltett titkunk a
szemünkben olvasható
bárhova rejtjük

a megbocsátás
bűnöktől megtisztító
lélek-mosoda

lángok lobogtak
bennem ma is melegít
emlék-hamujuk

a valóságot
sűrű fátyollal fedik
el a látszatok

idő-fénykép: az
élet sodrában megállt
boldog pillanat

akinek volt egy
nagy szerelme minden dal
róla szól ma is

nem ékszer nem pénz
az értékes ajándék
figyelem idő

téli látomás
két szárny közt baljóslatú
varjúkárogás

a havazásnak
kitárt egek alatt bús
fák borzonganak

lényegem aki
lettem vagy épp a másik
ki nem lehettem

nem találjuk meg
életünk limlomjai
közt a lényeget

a fű még nem tud
a télről bátran festi
zöldre a kertet

tettek értékét
árát könyveli a sors
időnként számláz

nem tudod hajód
merre visz és a jegyed
meddig érvényes

hosszú az út a
panasztól míg békét lelsz
az örömökben