Dienes Tibor haiku versei

hajnal a szárnyam
a nyújtózó táj felett
suhanok éppen

üres szekrények
falnak fordított képek
elcsépelt szavak

elcsépelt szavak
falnak fordított képek
üres szekrények

csak a tájat nézd
zöld selymet lenget a hegy
az út hintáztat

fedezz fel engem
legmélyebb titkaidban
láttál meztelen

kezemre rajzolt
virágszirom emléke
angyali pille

a szótlanságod
útvesztőiben magam
fogalmazlak meg

őrült iramban
kering a föld nélküled
észre sem veszem

szellő dédelget
az illatos rét felett
hajnali csendet

csillog a szemed
egy gördülő könnycseppben
lelkemet rejted

Ma is láttalak
Göncölszekérrel jöttél
Anyám vártalak

minden sóhajtás
szánalmas hadakozás
a valósággal

a folyó mesél
az úszó szalmaszálon
két tücsök zenél

tó közepén áll
egy várakozó csónak
az est beleszáll

a semmittevés
civilizált formája
a halogatás

amikor hozzád
simul az akit szeretsz
megvan mindened

halvány lámpafény
látomásokat oszlat
a zsákutcában

Amikor szavad
igaz volt, megismertem
a boldogságot.

a szénaboglyán
most hópehelyangyalok
a holdfényt fonják

most elhallgatok
némaságom legyen pad
ha erre jártok

lassan este lesz
összebújt ágak hegyén
kialszik a fény

senki sem mozdul
ölbe tett kézzel várjuk
a hegy moraját

a termékenység
most a szántóföldekben
tavaszig pihen

bezárult a kör
átkaroltuk a földet
érzem a kezed

csendes a folyó
vihar után a parton
kompra szállt a hold

deres a határ
barázdák között kárál
egy varjúsereg

teszem a dolgom
buborék-világomban
rózsát ültetek

türelemre int
míg szebb világot épít
elmémben a hit

ott leszek Veled
ahol a gyertyafények
őrzik a csendet

Gyóntatószékben
ül az októberi ősz.
Színt kell vallani.

eltört búzaszál
élettelenül lebeg
kalásza felett

sejtelmes az éj
nyitva tartott szememnek
szép hajnalt ígér

szépül az erdő
őshonos palettára
fest a teremtő

rozoga padon
öreg kényelemmel ül
a reggeli csend

késő délután
az árnyékomra léptél
földig hajoltam

falevél vagyok
anyai ágon csüngök
apám rég halott