Dienes Tibor haiku versei

Rózsaszál úszik
a Dunán, hullámsírban
a kis Hableány.

találkozásunk
minden pillanatában
fény és lebegés

földrengés után
a sorstalanság élén
ül minden porszem

már sírni sem tud
magában vívott harcát
ma sem nyerte meg

Lelkem ajtaján
Anyám kopogtatása
visszhangzik folyton

nézlek csak nézlek
zizegő hársfa alatt
múlnak a percek

örömforrás az
amitől napnyugtával
könnyes a szemed

legyél kevesebb
a hanyatló világban
csak így lehetsz több

hajolj közelebb
pipacsok között fekszem
csillagok alatt

fogd be a szemem
éjjeli sötétségben
lásson a lelkem

Áldd meg Uram azt,
Aki: Anyám sírjára,
virágokat tesz.

minden ölelés
megérint de az első
felejthetetlen

a lakóparkban
több száz világ vár most is
lámpaoltásra

meseszép világ
mezei hangversenyén
pitypangtrombiták

Mikor a karod
selyem volt, érintettem
az élet lelkét.

gondolataid
útvesztőiben magam
keresem folyton

a cseresznyefán
madártrillázás csábít
virágillatba

hintába ültet
minden szavad s elringat
ég és föld között

A Szajna partján
egy öreg néni, déli
harangszóra vár.

a vendégházban
már pattanásig feszült
a várakozás

ráncos kezében
görcsös fájdalmát rejti
végül Nagyanyám

szép álmaimnak
a hajnalhasadás ad
örök keretet

esett az eső
a papírhajóimat
ringatja a víz

nem értem magam
és a mellém ült angyal
ma sem vigasztal

harmadnaposan
titkaink takaróját
magunkra húzzuk

Egy emlék felett,
míg a folyó zeng, ölel
a vízparti csend.

örömfát ültet
az aki csodálni tud
egy tűlevelet

hatalmas lepel
a sötét éj míg földi
porszemekhez ér

semmi sem marad
belőled ha mindenki
alakjára szab

legszebb szavakkal
mesés köntösöd alá
oson a vágyam

lehullt a lepel
a tények talapzatán
az igazság áll

aki gyertyát gyújt
az Istennel kettesben
világot teremt

elképzeltelek
kibontott hajjal álltál
a felhők felett

a hegygerincen
csillagos hálóingben
most az ég pihen

észre sem veszed
e kegyetlen világban
azt aki szeret

a tér közepén
tavaszi színpompában
szökőkút nevet