Dienes Tibor haiku versei

fűszálak közé
az esti zápor után
befekszik a csend

Megszépül a múlt.
Amikor utoljára
láttam: kövön ült.

Taníts meg élni,
felszínen fodrozódni
a mélység felett.

lassan kiderül
sötét fellegek felett
napfény lépeget

már nincs megállás
vágyaid körül kering
egy szép vallomás

és összeomlik
a világ mint egy ember
a lét színpadán

egy emlék felett
ölel a nyáresti csend
míg a függöny leng

feszítem a húrt
két álomvilág között
hintázzon a föld

tavaszi napfény
simogat folyóparton
hagyott csónakot

tavaszi szellő
aranyeső ágakat
csendben hintáztat

gyönyörű a tél
örökzöldek karjain
ma még hófehér

megállt az idő
vasúti sínek között
útilapu nő

öreg barackfa
tavaszi lendülettel
virágba borul

a fa odvából
bagolyhuhogás némít
madárcsicsergést

Nagyapám ballag
hazám poros útjain
hátratett kézzel

a vén eperfán
bóbiskoló varjakat
holdfény cirógat

a kézfejemre
rajzolt virágmintáid
lelkemben nyílnak

nem nyugszik a szél
törött ablakszárnyakon
üveget keres

a rét szárnyain
két vállra fektetve még
csaljuk az időt

nem indul vonat
ma már emléked alatt
egy sínpár maradt

hajlik egy fűszál
hegyén esőcsepp fénylik
földtől az égig

a kertkapuban
még csendre int a tavasz
téltől búcsúzik

Orgonabokor
felett múlik a tél, még
rejti a csendet.

amikor dörgött
az ég mellkasomra tett
egy szűk esztendőt

kavarog a szél
ma hópelyhekkel táncol
mosolyom előtt

kerti széken ül
ma még szép hófehérben
vendégem a tél

kerti asztalon
hagyott kesztyűmben talált
nyugalmat az ősz

hófehér lelked
érintetlen a hajnal
fényes köldökén

egy lerágott csont
hever érintetlenül
a múlt küszöbén

Tiszta égbolton
fehér angyalok járnak
kék kimonóban.

megállt az idő
lekaszált réten a fű
tücsökhangra dőlt

A legszebb madár
mint az álom tovaszáll
létem szalmaszál

hajnalhasadás
után a fény marasztal
jobb belátásra

feszül a folyó
ezernyi papírhajó
gyertyafényt cipel

Már lelkemben zsong
a tavasz s fejem felett
aranyesőt bont.

egy húron pendül
minden évszak ha múlik
az újban szépül