Georgina Rio haiku versei

bekuckózom, míg
a lucskos tél hűlt helyén
aranyrügy fakad

Katica szalad
át a járdán, hét pettyet
cipel a hátán.

Becsukott szemmel
zsebembe csúsztatok egy
hajnali álmot.

A szeretet fény,
kibontva ragyogása
földöntúli jó.

Furcsa alakját
mutatja a fényes hold.
Bár ismernélek!

Álmos reggelen
összehajló ágak közt
madárfütty lapul.

Felfut a tavasz
a dombokra, s virágzik
a senki bokra.

orron keresztül
bugyborékol a tavasz
finom illata

A tavasz puha
lába könnyedén szökken
szirmok tengerén.

Szerelmes péntek,
a tavasz napsugara
ma arcon csókolt.

Az ég kék röpte
nyújtózkodik éjszaka
egy pocsolyában.

Vörösen izzó
végtelen mezők keblén
pipacsok égnek.

Túlhajszolt világ,
hideg hangjában dühös
kutyaugatás.

Egy apró virág
feltérdepelt mellettem
tavaszi rajthoz.

téli estéken
levendulaillatú
álmokkal fekszem

A bánat, akár
egy fekete kígyó, csak
beléd mar s véged.

Fekete csuklya
alatt táncol a világ,
bűnös és szabad.

Földre száll az est,
szívét betölti a csend,
álmok születnek.

Amikor nyárra
nem emlékeztet más csak
a fecskefészek.

A szél nagy szárnyát
bontogatja, míg az éj
a Holdnak csahol.

Arcomon ráncok
rakoncátlan rajzai,
gyűrt selyemkendő.

Pipacsok úsznak
lassan a messzi tavon,
hullámzik a rét.

Minden hajnalban
hosszú útra kelnek az
égi bárányok.

szomorú szempár
könnycseppje oly csillogó
boldogtalanság

Lehunyt szemeink
hirtelen tágra nyíltak,
felszisszent a fény.

Egyedül ültem
szívemben szerelemmel
bambán, boldogan.

A meggyfa csonka
ágára telepedett
a magányos csend.

Pipacsok között
bíborra festi a szél
az éjjeleket.

Parázslik az est,
a tavasz rózsaszínű
dallamot játszik.

Szürke falakra
öregedett emlékek
helyét figyelem.

a város szélén
véres pipacsok dalát
dúdolja a szél

Piros muskátlik
ülnek az ablakomban,
várjuk a nyarat.

sokáig szenved,
vajúdik az éjszaka
fekete lelke

Goromba tavasz,
rózsaszín könnye hull egy
cseresznyefának.

Kályhánk duruzsol,
megnyikordul a vánkos
álmaink alatt.

Itt minden vízcsepp
egy apró óceán és
bálnahangon sír.