Georgina Rio haiku versei

A tavasz puha
lába könnyedén szökken
szirmok tengerén.

Szerelmes péntek,
a tavasz napsugara
ma arcon csókolt.

Az ég kék röpte
nyújtózkodik éjszaka
egy pocsolyában.

Vörösen izzó
végtelen mezők keblén
pipacsok égnek.

Túlhajszolt világ,
hideg hangjában dühös
kutyaugatás.

Egy apró virág
feltérdepelt mellettem
tavaszi rajthoz.

téli estéken
levendulaillatú
álmokkal fekszem

A bánat, akár
egy fekete kígyó, csak
beléd mar s véged.

Fekete csuklya
alatt táncol a világ,
bűnös és szabad.

Földre száll az est,
szívét betölti a csend,
álmok születnek.

Amikor nyárra
nem emlékeztet más csak
a fecskefészek.

A szél nagy szárnyát
bontogatja, míg az éj
a Holdnak csahol.

Arcomon ráncok
rakoncátlan rajzai,
gyűrt selyemkendő.

Pipacsok úsznak
lassan a messzi tavon,
hullámzik a rét.

Minden hajnalban
hosszú útra kelnek az
égi bárányok.

szomorú szempár
könnycseppje oly csillogó
boldogtalanság

Lehunyt szemeink
hirtelen tágra nyíltak,
felszisszent a fény.

Egyedül ültem
szívemben szerelemmel
bambán, boldogan.

A meggyfa csonka
ágára telepedett
a magányos csend.

Pipacsok között
bíborra festi a szél
az éjjeleket.

Parázslik az est,
a tavasz rózsaszínű
dallamot játszik.

Szürke falakra
öregedett emlékek
helyét figyelem.

a város szélén
véres pipacsok dalát
dúdolja a szél

Piros muskátlik
ülnek az ablakomban,
várjuk a nyarat.

sokáig szenved,
vajúdik az éjszaka
fekete lelke

Goromba tavasz,
rózsaszín könnye hull egy
cseresznyefának.

Kályhánk duruzsol,
megnyikordul a vánkos
álmaink alatt.

Itt minden vízcsepp
egy apró óceán és
bálnahangon sír.

megrebbenő fény
érintése kék szellő
vékony lágy kendő

fehér csészében
gőzölgő zöld levelek
nyugalma pihen

Arcod tükörkép,
gondolatod lustán ül
az idő lován.

Esti idillben
törpe tankokkal játszó
boldog gyermekek.

Sötét szövetből
szőtt vén éjszaka, füstös
öreg nagykabát.

Szerelmes szavak,
felszabadító érzés
újságpapíron.

Üres perselyek,
a bádogtetők alatt
emberek élnek.

Vörös ajkáról
mézként csöppenti közénk
mérgező szavát.