Georgina Rio haiku versei

A szél nagy szárnyát
bontogatja, míg az éj
a Holdnak csahol.

Arcomon ráncok
rakoncátlan rajzai,
gyűrt selyemkendő.

Pipacsok úsznak
lassan a messzi tavon,
hullámzik a rét.

Minden hajnalban
hosszú útra kelnek az
égi bárányok.

szomorú szempár
könnycseppje oly csillogó
boldogtalanság

Lehunyt szemeink
hirtelen tágra nyíltak,
felszisszent a fény.

Egyedül ültem
szívemben szerelemmel
bambán, boldogan.

A meggyfa csonka
ágára telepedett
a magányos csend.

Pipacsok között
bíborra festi a szél
az éjjeleket.

Parázslik az est,
a tavasz rózsaszínű
dallamot játszik.

Szürke falakra
öregedett emlékek
helyét figyelem.

a város szélén
véres pipacsok dalát
dúdolja a szél

Piros muskátlik
ülnek az ablakomban,
várjuk a nyarat.

sokáig szenved,
vajúdik az éjszaka
fekete lelke

Goromba tavasz,
rózsaszín könnye hull egy
cseresznyefának.

Kályhánk duruzsol,
megnyikordul a vánkos
álmaink alatt.

Itt minden vízcsepp
egy apró óceán és
bálnahangon sír.

megrebbenő fény
érintése kék szellő
vékony lágy kendő

fehér csészében
gőzölgő zöld levelek
nyugalma pihen

Arcod tükörkép,
gondolatod lustán ül
az idő lován.

Esti idillben
törpe tankokkal játszó
boldog gyermekek.

Sötét szövetből
szőtt vén éjszaka, füstös
öreg nagykabát.

Szerelmes szavak,
felszabadító érzés
újságpapíron.

Üres perselyek,
a bádogtetők alatt
emberek élnek.

Vörös ajkáról
mézként csöppenti közénk
mérgező szavát.

Hallgat minden ág,
meztelen gallyak lógnak
némán a ködben.

Őszi nyugalom,
birsalmaillatú ősz
szuszog a kertben.

Megalkotni azt,
amit kimondani még
senki sem tudott.

Őszi ködös táj,
szirmok helyén a kertben
csend pihen a fán.

Napsütötte fák
között tisztábbak lesznek
a gondolatok.

Ha rád gondolok,
bennem naphosszat színes
virágok nyílnak.

Bús bádogtetőn
forgolódó éjszaka
hajnali hangja.

Szomorúsággal
indultam ma is, lassan
barátok leszünk.

Az ember feje
végül hirtelen érett
kalásznak tűnik.

Fák hegedülnek,
míg a távoli holdfény
sötétben borzong.

Szeretem, ahogy
megérinted bennem a
kimondhatatlant.