Joco57 haiku versei

homokos parton
hullámok masszírozzák
nyugágyak lábát

papírcsónakon
lassan elúszik a nyár,
hínár dajkálja

a pajkos szellő
napokig vetkőzteti
az öreg tölgyet

szépet írjatok
hogy örüljön a foltnak
a tiszta papír

vad paripáján
délcegen vágtat az ősz,
nyarakon gázol

büszke az akác
tüskéi megmaradtak
kopasz tölgyesben

nyári pázsiton
illetlenül lépdel az
ősz, sáros lábbal

szívemnek tükrét
letöröltem, hogy tisztán
lásd benne magad

párás ablakról
törölte üzenetem
a felkelő nap

a bevallott bűn
végleges nyugalmat lel
gyóntatószékben

barlangok mélyén
cseppkőben tömörülnek
a hegy könnyei

jár még egy táncot
a tüzes nyári ifjú
vénasszonyokkal

szomjas patakok
őszi esőket falnak
duzzad jókedvük

eggyé szelídül
árnyék a valósággal
hűséges páros

szőlőfürtökre
csókolta magát a nyár
illatos mámor

hajnali harmat
hervadt virágok szirmán
gyöngyöző könnycsepp

ősz díszeivel
egy ágrólszakadt levél
nem lehet szegény

a múló idő
emlékeimet ráncba
szedte arcomon

nyári emlékek
avarban préselődnek
lábnyomaimban

fény és az árnyék
alkonyat kapujában
most cserél helyet

tetemet vonszol
kopott vakolat alá
egy szorgos hangya

egy árva madár
szárnyai alá rejti
magányosságát

föld felé néz a
napraforgó tányérja
elszáradt mosoly

apró foltokból
takarót fércel az ősz
a dombhátakra

nagytakarítás
emlékmorzsákat seprek
a szőnyeg alá

tegnap nyakamba
csípett az esti szellő
ősznek fullánkja

kanál nem csörren
tűzhelyen üres fazék
tegnapról maradt

egyedül vagyok
titokban ölelkezem
szereteteddel

mint csendes eső
elszitál az életünk
tornácról nézem

korán érkeztél
rajtam papucs rózsáim
páraköntösben

hajlékony nádszál
az árnyékát öleli
táncoló páros

kopasz faágon
mint sebet óvó kötés
egy fészek maradt

a halálával
létezését mutatta
egy hullócsillag

hallgat a patak
zúgó hangját elvette
a nyári hőség

már nem szégyenlős
csak öltözik vetkezik
a ruhafogas

siet a folyó
medrében a köveken
holdfény imbolyog