Joco57 haiku versei

a part sohasem
féltékeny, öleléssel
várja folyóját

megérkezéskor
boldogabb az ölelés
mint búcsúzáskor

ha a rivalda
fényei kialszanak
belülről ragyogj

ha tudni véled
az nem elég, kell hozzá
a bizonyosság

nálam maradt az
utolsó ölelésed
oldhatatlanul

életet adtál
vele lelked szépségét
örök időre

fogtam a kezed
míg járni tanult lábam
most én vezetlek

sötét vászonból
koszorút fon az éjjel
hajnalig gyászol

fény és az árnyék
alkonyat kapujában
most váltja egymást

nehéz időben
látszik lelked mélysége
megmérettettél

még egy utolsó
csókot lehel az alkony
fekete rúzzsal

ha egyszer megáll
az idő, meghallhatod
szárnysuhogását

a szenvedélynek
nem árt a hűvös szelő
csak szítja tüzét

csendes hajnalon
kertkaput nyitogat a
tavaszízű szél

érintésedtől
gyűrt életem ráncai
élüket vesztik

nem lehet elég
csak részese lenni a
történelemnek

a világodban
bármerre is indulok
hozzád érkezem

adj önzetlenül
a lelked nagyságából,
ha adni akarsz

érintéseid
virágokat rejtenek
örökké nyílnak

a világodban
csendes utcákat járva
jó minden lépés

semmit sem kérek
már csak adni szeretnék
magamat érted

a sebhelyeket
mind láthatóvá tetted
szemed tükrében

minden ami szép
a szemnek káprázat a
léleknek vigasz

közel vittél a
boldogság forrásához
ittam a vizét

volt egy pillanat
amit szemedben láttam
megfordulhatnál

kandallók mélyén
lassan elhamvad a tűz
tavasz lesz újra

mint egy jó gyógyszer
szeretetem cseppenként
enyhíti szomjad

hozzád sem érek
csak gyengéden ölellek
érzéseimmel

nem jutsz előre
ha egy forgóajtóban
hagytad álmaid

sétálhatsz velem
a befagyott tó jegén
csillagok között

légy türelemmel
a tavasz kever zöldet
szürkeségedhez

mint gyenge tavasz
csak kacérkodom veled
arcon csókollak

csak legyen ébren
mosolyod szelídsége
ha megérkezem

magányos tölgyfa
méltósága megmaradt
ruhátlanul is

elmúlt szerelmed
elég volt egy kis szellő
gyertyaláng voltál

hűségem legyen
nyáron friss szellő, télen
meleg takaró