Joco57 haiku versei

megszülettél, már
életre vagy ítélve,
életfogytiglan

a változást nem
tudod megállítani,
magadat igen

ráncaid lettek
a múló idő makacs
szorításától

addig ölellek,
amíg csendünk összeforr
a végtelenben

Csendes karácsony,
Ünnepeljen a lélek,
Legyen dicsőség,

gyógyszer vagy méreg
jelzés nélküli üveg
korty a jövőből

csendes esőként
szitál az életem, de
voltak viharok

ha lenne időm,
kőszíved falaira
ablakot vésnék

magányos ember
az est sötét fátylából
varrja ruháját

tudd észrevenni
a mély csendben elrejtett
néma kiáltást

elég közel vagy,
válogass féltve őrzött
titkaim között

dércsípte kökény
csak álarc a mosolya
fanyar valóság

hegyek könnyei,
sötét barlangok mélyén,
cseppkővé válnak

kertemben már csak
a mosolyod virágzik,
évelő virág

tobozba rejti
titkát az öreg fenyő,
pecsét gyantából

bogáncs módjára
nyakamon lóg a magány,
fáj a hűsége

csendesen bújik
rozsdaszín ruhába az
öreg hegyoldal

őszi hajnalok,
arcomon sűrűsödik
csókja a ködnek

őszi hajnalon,
nyári éjszakák vágyát
takaró rejti

bágyadt őszidő,
alig hagy nyomot a nap
a kék égbolton

őszi hajnalon
az éjszaka könnyei
lassan száradnak

zárt szemed mélyén
ott nyugszik minden, amit
valaha láttál

Mi lehet szebb, mint
szenvedélyben elégni?
Üstökös voltál

ködnehéz éjben
csak vánszorog az idő,
hízik a magány

már nem kereslek,
mert minden pillanatban
a létezés vagy

ölelésedben
soha sem hervadnak a
nyár virágai

a távolság, ha
szorosan ölellek, csak
egy szívdobbanás

átöltözött a
hegyoldal, zöld kabátján
aranyló gombok

engedd közelebb,
aki szeretni tanít
lelkedhez simul

hajnali vágyunk
holdvilág ezüstjében
még megmártózik

édes titkaid
sejtelmesen elrejti
bőröd bársonya

mikor meglátod
a napot, a sötétség
nem riaszt többé

ha válasz nélkül
maradtál, gondold újra
kérdéseidet

nemes tettektől
emelkedik a lélek,
szárnyak nélkül is

hiába minden,
amíg cseppenként hullasz
égnek vágyaim

nézz a szemembe
minden választ megtalálsz
kérdéseidre