Joco57 haiku versei

zárt szemed mélyén
ott nyugszik minden, amit
valaha láttál

Mi lehet szebb, mint
szenvedélyben elégni?
Üstökös voltál

ködnehéz éjben
csak vánszorog az idő,
hízik a magány

már nem kereslek,
mert minden pillanatban
a létezés vagy

ölelésedben
soha sem hervadnak a
nyár virágai

a távolság, ha
szorosan ölellek, csak
egy szívdobbanás

átöltözött a
hegyoldal, zöld kabátján
aranyló gombok

engedd közelebb,
aki szeretni tanít
lelkedhez simul

hajnali vágyunk
holdvilág ezüstjében
még megmártózik

édes titkaid
sejtelmesen elrejti
bőröd bársonya

mikor meglátod
a napot, a sötétség
nem riaszt többé

ha válasz nélkül
maradtál, gondold újra
kérdéseidet

nemes tettektől
emelkedik a lélek,
szárnyak nélkül is

hiába minden,
amíg cseppenként hullasz
égnek vágyaim

nézz a szemembe
minden választ megtalálsz
kérdéseidre

ne legyél néma,
ha sötét szobában vársz
egy ölelésre

része lettem az
életednek, felelős
vagyok magamért

szemében láttam
a tüzet, mely lelkében
lassan parázslott

lehet tágas a
világ, te maradj mindig
karnyújtásnyira

hidd el, a világ
nem annyira bonyolult
mi vagyunk azok

ma csomó helyett
sorsod fonalára egy
masnit kötöttem

egy érintést az
arcodon felejtettem
használd smink helyett

csendben figyelem
ahogy átoson álmod
a sötét szobán

áll a hintaszék
csak a magány lógatja
rajta lábait

minden pillanat
akkor a legfontosabb
mikor történik

ahol a közel
több néhány érintésnél
ott lehetsz boldog

ha a szerelem
tűzénél csak bóbiskolsz
kialszik lángja

semmit sem kérek
elég, ha adni tudok
az ég kékjéből

akárhol lehetsz
mindig ott leszek veled
karnyújtásnyira

a part sohasem
féltékeny, öleléssel
várja folyóját

megérkezéskor
boldogabb az ölelés
mint búcsúzáskor

ha a rivalda
fényei kialszanak
belülről ragyogj

ha tudni véled
az nem elég, kell hozzá
a bizonyosság

nálam maradt az
utolsó ölelésed
oldhatatlanul

életet adtál
vele lelked szépségét
örök időre

fogtam a kezed
míg járni tanult lábam
most én vezetlek