Somogyi Klára haiku versei

Kitört ablakok
sosem félnek hogy újra
becsapják őket.

A legegyszerűbb
dolgokban rejteznek a
legnagyobb csodák.

Légy velem ma is
hogy elmondhassam holnap
milyen volt tegnap.

Sosem szeretett
vagy gyűlölt annyira, hogy
álmodjak róla.

Önkritikával
megúszhatod hogy mások
eláztassanak.

Őszinteséged
súlyából annyi marad
amennyire fájt.

Két fal között ne
a harmadikat válaszd
hanem az ajtót.

Egy hete koszos
munkásruhámon tiszta
katica sétál.

Transzparenciád
alatt sem találtam meg
valódi éned.

Mint lepkeszárnyat
selymes szőre - borítom
gyolcsként lelkedet.

Megkeresem mert
szeretem megtalálni
benned azt a jót.

Apró-cseprő kis
hibáim - nem tanultak
belőlem semmit.

Ha nem keresed
a kapcsolataidat
nem is találod.

Kiszámoltalak.
Összeadtam, kivontam -
egyetlenegyem.

Felhők játéka
hogy hó hullik belőlük
bárány sohasem.

Megmentődet is
lenyomod ahelyett hogy
úszni tanulnál.

Indulataid
egyetlen indítéka
indokolatlan.

Akit igen, azt
szebbnek, jobbnak látod, mint
akit nem szeretsz.

Föld és Ég hóban
összeér - árnyék minden
ami nem fehér.

Szikrázó égi
mezőn csillagok puha
ágyat keresnek

Fenyőfánk szúrós
bánatát hallom éjjel
hullani megint.

Karácsonyi hold
csillagozik mennyország
fénylő rétjein.

Galambszárnycsapás
viharos szél esővel
hangtalálkozó.

Reggeli ködben
csipkebogyók keresik
az eltűnt tájat.

Bokrot ölelő
köd karjai közt rózsák
vérvörös sebek.

Virágaimat
ruhámra festem, hogy a
nyár legyen rajtam.

Ölelés nélkül
belehal életébe
az egész Világ.

Karnyújtásnyira
szürkén lóg az ég szinte
érintésre vár.

Levele fájón
kapaszkodott az ághoz:
- Engedj el - súgta.

Képtelenségből
merít erőt egy paca
kép akar lenni.

Vízzé ölelt vágy
megtört fényéből színes
szürkék születnek.

Ágyam szélére
ült napsugár mára is
szerelmet ígért.

Tó karján szürke
ég ölelésében ősz
síró gyermeke.

Avarsuhogás:
Mintha valamit az ősz
becsomagolna.

Láttam anyámat
virágszirmokkal hulló
hópelyhek taván.

Rozsdaszagú ősz
fák kopott árnyékában
nyárral évődik.