Somogyi Klára haiku versei

Száraz fű alatt
bársony érintés mozdul
ibolyaillat.

Kincstelen vagyok
puszta logikáddal - kert
illatok nélkül.

Öreg faágra
virágot rajzol a fény
emlékezetből.

Öreg faágra
virágot rajzol a fény
emlékezetből.

Játékainkat
addig szeretjük, amíg
komolytalanok.

Csipkés szavaid
öltöttek vörös ruhát
képzeletemre.

Láthatatlanul
simul testemhez képzelt
ártatlanságod.

Tenyeredből már
nem ennék - megfeküdné
gyomrom az éhség.

őszi levelet
tavaszi szél fújt elém
élettelenül.

Ketten hallgattuk
egymást a csenddel de ő
sem mondott semmit.

Télkopottas fák
közt csacskán követ a fény
ágról ágra jár.

Élnem kell ahhoz
hogy álmodni tudjak - csak -
hiába nézlek.

Aki nem akar
nem fog elérni - aki
Igen azt én is...

Nappalok nőnek
sötétből szökkenő árny
színeire vált.

Paradicsomban
almát enni végül is
elíziumi.

Félhomályból is
fényt merít elnyílóban
egy szép rózsaszál.

Patakhang loccsan
feslik az erdő csendje
zörren a szőrfű.

...és megint almát
szednék, pedig már tudom,
milyen az íze

Nem tudtam még, hogy
lehetetlen megtenni
ezért sikerült.

Kitört ablakok
sosem félnek hogy újra
becsapják őket.

Csak egy tánc lehet
egyszerre mértéktartó
és kíméletlen.

A legegyszerűbb
dolgokban rejteznek a
legnagyobb csodák.

Légy velem ma is
hogy elmondhassam holnap
milyen volt tegnap.

Sosem szeretett
vagy gyűlölt annyira, hogy
álmodjak róla.

Önkritikával
megúszhatod hogy mások
eláztassanak.

Őszinteséged
súlyából annyi marad
amennyire fájt.

Két fal között ne
a harmadikat válaszd
hanem az ajtót.

Egy hete koszos
munkásruhámon tiszta
katica sétál.

Transzparenciád
alatt sem találtam meg
valódi éned.

Mint lepkeszárnyat
selymes szőre - borítom
gyolcsként lelkedet.

Megkeresem mert
szeretem megtalálni
benned azt a jót.

Apró-cseprő kis
hibáim - nem tanultak
belőlem semmit.

Ha nem keresed
a kapcsolataidat
nem is találod.

Kiszámoltalak.
Összeadtam, kivontam -
egyetlenegyem.

Felhők játéka
hogy hó hullik belőlük
bárány sohasem.

Megmentődet is
lenyomod ahelyett hogy
úszni tanulnál.