Somogyi Klára haiku versei

Megszólalásig
volt igaz minden, amit
gondoltam rólad.

Egyensúlyban van
mit érsz és kaptál? - Lehetsz
bátor szerelmes!

Üzenem nekik,
a jósoknak: - Hagyjanak
csak reménykedni!

Rágyújt - éberen
egyre csak néz - egy álmot
simogat füstje.

Voltam rózsa is
tövisek nélkül éltem
koszorú lettem.

Festőnek se kell
lenned ahhoz hogy megértsd
egy kép lényegét.

Nefelejcs kékje
volt szemedben hol van már
virágod anyám?

Nincs időm arra
hogy megfejtsem, mennyi az
igaz belőled.

Nem hazudtam csak
amit mondtam, neked még
nem tűnt igaznak.

Multam morzsáit
zsebemben megtaláltam
üres gondolat.

Aki nem érzi
hogy fázol, attól ne várd
hogy betakarjon.

Mikor elvesztem
a csillagokban éppen
ott találtalak.

Alkonyi órán
pajkos szél oldja ruhám
ifjú gondolat.

Lágy eső mossa
szélvédőmet csak nézem
hogy helyettem sír.

Lemondtam volna
rólad de kitartani
melletted könnyebb.

Itt volt a tél is
szívemre karcolt nyarat
mégis tavasz lett.

Ködbenéző út
előttem vagy mögöttem
merre induljak?

Hangavörös Nap
alkonyi égen nyíló
sötét tulipán.

Édesen omló
napsugár fűzfavesszőn
barkaszemet nyit.

Táncában széllel
évődő fűz barkával
dúsítja haját.

Hófehér szívek
szállingóznak szerelmes
cseresznyeszirmok.

Fában, virágban
kövek suttogásában
érzem jöttödet.

Levelek között
édes páraillatban
virágod leszek.

Kőben, virágban
sivatag rózsáiban
maradj meg nekem.

Pihenj meg nálam
mint sivatagi rózsa
kelyhében a nap.

Lemondásokból
fájdalmasan születnek
újabb erények.

Átölelsz és ez
nem ér véget ma reggel
ha dolgozni mész.

Száraz virágok
zúzmarakoporsója
jég-gyöngykaláris.

Hogyan felejtsek
kinek bocsássak meg, ha
nem is létezel?

Csomót kötöttem
bántó szavaidra, hogy
ne felejtselek.

Reggel engedlek
este szívembe zárva
visszafogadlak.

Hazugságaid
szemébe nézek, mintha
igazad lenne.

Gondolattalan
kergetik egymást bennünk
az ösztöneink.

Lehajtott fővel
meglátom azt is, amit
felemelve nem.

Ahogy felnézek
halványkék derűt terít
szememre az ég!

Visszaléptem, hogy
szavaid karcoljanak
ne tépjenek fel.