Somogyi Klára haiku versei

Szürkére mosott
égben tengerkék szemed
visszakívánom.

Dallam az élet
hallom a virágokat
és hallak téged.

Kihunyt csillagot -
sem szívemet - újra nem
gyújthatod lángra.

Jó tudni amit
érzek és érezni azt
amit már tudok.

Féltlek gyermekem -
nem magam - mert mindig félsz
ha gyengének látsz.

Halványul a tűz
megégett leveleink
hullanak megint.

Elküldöm hozzád
gondolataim fáznak
melegítsd őket!

Helyet cseréltek
gondolataink mindig
egymáson járnak.

Őszinteségért
keményebben fizetünk
mint érdemelnénk.

Hullámaidba
hiába kapaszkodom
elnyel a mélység.

Téged vártalak! -
Mondtad álmodban és én
magamra vettem.

Simogass lágyan
ahogy a nap melege
csordogál ősszel.

Ha érzem, hogy nem
ragaszkodsz hozzám, akkor
lemondok rólad.

Egy idő után
bezárkózik az ember
nem vitatkozik.

Megmártom magam
emlékeink tavában
fiatalodom.

Nyugodtan élvezd
az életed - akkor Ő
is élvezni fog.

Elnyűtt szavakat
hallok tőled és mégis
feldíszítenek.

Hogy születtemben
őstengerként simogass
szerelem leszek!

Virágos csészém
szélén egy sziromlevél
épp a számhoz ér.

Csak legyen aki
a homokórát szépen
majd megfordítja.

Törődj magaddal
annyira, hogy mások is
megbecsüljenek!

Becsomagolt egy
kakaskukorékolást
hungarikumnak.

Ahogy egy stílus
kimentem a divatból
majd visszajövök.

Amikor hiszed
hogy igazad van, akkor
kezdj kételkedni!

Szárnyalásoktól
elfáradtan lebegek
tavirózsák közt.

Látásom javul
arcod mindig szép nekem
jól fest az idő.

Nekem a beszéd
Illusztráció ahhoz
amit gondolok.

Sok beszédnek sok
az alja de örökké
ne légy a csendem!

Arcodon látom
ma is a fiút, akit
akkor szerettem.

Csak szeretetért
érdemes élni minden
más értelmetlen.

Addig kezdd újra
amíg újra kezdheted!
A nap is felkel.

Legrövidebb út
két ember közt mindenkor
az igazságé.

Békét keresek
mindenhol - mégis mindig
otthon találom.

Már nem is tudom,
mitől volt oly jó veled
csak, hogy mennyire.

Hozzád indultam
de hozzád érni többé
soha nem fogok.

Oly édes volt, hogy
illata megszólított
visszaköszöntem.