Somogyi Klára haiku versei

Láttam anyámat
virágszirmokkal hulló
hópelyhek taván.

Rozsdaszagú ősz
fák kopott árnyékában
nyárral évődik.

Elalvás előtt
oldom kékemet szemed
éjsötétjében.

Testemen szétszórt
csókjaid tüzét festem
ajkamra rúzsnak.

Föld őszi ágyán
arany ruhában fekszik
tél menyasszonya.

Összegyűrt lelkem
karod alá simulva
öleléskérés.

Dadogásunk is
mindig édesen cseng ott
ahol szeretnek.

Virágágyakba
felhők feküdtek - parfüm
e párálló lég.

Ereszen függő
cserépaljon csepp vizben
szivárvány csillog.

Föld árnyéka a
teliholdat, míg róka
tyúkomat lopja.

Szőlősorok közt
szuszog tikkadt csendben a
nyári délután.

Ajkad reggeli
szirmokat rajzol - arcom
virágba borul.

Lépcsőn nyújtózó
csend lábánál meg-megáll
egy pincebogár.

Öreg asztalon
poros cetlin üzenet:
- Holnap érkezem.

A költészet nem
vágyakat ébreszt, hanem
magával ragad.

Présház rejtekén
kopott kabátujjba bújt
időkre leltem.

Stelázsin maradt
óízű gondolat - sváb
nagyanyám dzsemje.

Kékfestő égbolt
műhelyében Nap színez
virágos rétet.

Visszanézőben
vörös fátyolfelhőket
batikol a Nap.

Csak szabad elme
mellőzhet egy számára
méltatlan vitát.

Hibáim vagyok
ne ellenükre, inkább
miattuk szeress.

Egymás számára
tökéletlenségünk tesz
tökéletessé.

Öreg kampón a
befejezett mozdulat...
egy régi kalap.

Sarokban papucs
benne maradt csoszogás
hangja utolsó.

Asztalon hagyott
titkos naplómat csak a
szél lapozgatja.

Gyermeksebeink
mutogattuk egymásnak
ma takargatjuk.

Tető alá költ
hangos csicsergést a nyár
hiányozni fog.

Vajúdások közt
élve éppen az élet
hiányzott nekem.

Egynyári lepke
perceit számlálgatva
szórja bájait.

Fészket rejtő zug
boldog csicsergésétől
titkolhatatlan.

Hajadon gurul
széllel játszó napsugár
göndören kacagsz.

Teli fényében
ahogy ott álltam pőrén
fürdetett a Hold.

Egy cseppet láttam
megpihenni levelén
Hajnalcsillagot.

Szunyókáló Hold
kelyhéből kicsorduló
édes bájital.

Tó tükrén ússz el
gyertyám s a horizonton
érints csillagot.

Kis hatalom, kis
tévedés - nagy tévedés
a Nagy Hatalom.