Somogyi Klára haiku versei

Tél lábnyomába
ért sóhaja az ősznek
tavaszig kitart.

Cseppnyi álom is
szólhat a sosem látott
nagy óceánról.

Régi álmokat
követ egyre halkuló
csendben a jövő.

Pillanatfürtök
szemeit kóstolgatom
haiku ízzel.

Legyőzhetetlen
aki egy lépéssel jár
mindenek előtt.

Széthasadt világ
mélyén rejtőzködik a
csontsovány jövő.

Viharban keres
megnyugvást a szél - végül
mindig rátalál.

Hó hull - a világ
eltakaródik - kicsit
magányába fagy.

Felhőformákba
alakzatokat képzel
szabályigényünk.

Néztem ágait
ahogy elengedik a
karácsonyi fényt.

Felcsigázott, szárny
nélkül hagyott képzelet
gyöngyházába fagy.

Félreértésem
elkerülése végett
téged kerüllek.

A félálomban
kimondott őszinte szó
szerelmi zálog.

Bölcsesség dolga
csupán a döntés hogy mely
harc érdemtelen.

Fásult fényeink
kidobódnak a régi
szaloncukorral.

Minden kihunyó
gyertyaláng tüzét őrzi
szeretetfényünk.

Láss fényt az újban
ne villanás legyen sok
boldog ígéret.

Buszból láttam - még
kézenfogva sétáltak -
örök pillanat...

Játszi fénysugár
színeket lop az éjbe
tűlevél csillog.

Néma áldozat
piszkozatba vésett szó
gondolat marad.

Életünk legtöbb
pillanata íratlan
álomköltemény.

Jótett díszeink
beragyogják életünk
karácsonyfáját.

Jól összefércelt
részeink felpróbálva
szépre varrhatók.

Csendhellyé neked
avattam egy részem, hol
naponta várlak.

Igazságtalan
vádak méltán késztetnek
méltatlan harcra.

szerelmesed a
legnagyobb hibádra is
szívvel varr foltot

Barátság sétál
Szerelemmel - mindketten
másról beszélnek.

Viszonzatlanul
szeretni érdemtelen
önfeláldozás.

Örök és véges
vélt és igaz történet
mindannyiunké.

Vélelmeidhez
ragaszkodva látod e
igazgyöngyeid?

vélt igazságod
sűrű pácában nyersen
megfeneklettél

Szétzilált álmok,
elszakadozott rongyos
élet - visellek.

Rádobta az est
fázós hegy hátára is
nagy ködpaplanát.

Csillagdús álmok
gyűrt lepedőjén prűden
bukdácsol a Hold.

Minden kerteknek
legvirágabbika is
sorsnyi pillanat.

szélvihar gyűri
álmaink lepedőjét
hajnal bíborban