Z. Konkoly Juci haiku versei

Lázas érveink
már kihűlve hevernek:
kezed kilincsen.

csillagtalan éj
holdfényéről álmodik
sötét párnáján

Párnámon surrog
az álmatlanság réme:
románcát járja.

szomorúfűzön
végtelen csend bóbiskol
susog a levél

Csend rakott fészket
bús magányom ablakán:
időtlen percek.

A félelemnek
terebélyes gyökere
rettegésben tart.

Perc szunyókál az
órahossza zsebében:
álmot kovácsol.

Játékos szellő
madárfészket simogat:
napfény béleli.

Ablakon kopog
taktust ver az esőcsepp:
lassú dallamok.

A kapu alatt
süvítő csontujjú szél:
ajtó nyikorog.

illatos fürtök
csábítják a méheket
zsong az akácsor

tömött fürtökben
csilingel a mosolya
szőlőskerteknek

napfénynek csókja
virágszirmot kényeztet
selymes érintés

Ködből ébredt múlt
árnyékolja a napot:
homály a fényben.

haragos felhő
sátort húz a nap elé
ő kicselezi

Távoli bércek
ég kékjébe olvadnak:
csendszimfónia.

sárga folyóként
hömpölyög lábam előtt
repce virága

szilvafavirág
szépséges szirmai közt
napfény szöszmötöl

pókháló ringat
napfényes harmatcseppet
gyöngyszemű reggel

Törékeny virág
vékony dereka hajlik:
szellő dudorász.

estike illat
tavaszi est pamlagán
vendéget fogad

Fehér vitorla
leng a távoli tavon:
Zúgó szél zendül.

Cserfes kis patak
töri az erdő csendjét:
madárdal felel.

napfény hintázik
az orgonabokrokon
szellő legyezi

Sárga tulipán
egy katicát ringatna:
ingyen, bérmentve.

szilvafa szirmok
terítenek szőnyeget
bársonyos föveny

tücsökdalt ringat
a csendes esti szellő
küszöbre ejti

kéket sóhajtó
búzavirág szoknyája
mezőt ékesít

a búzavirág
kékségét szél lengeti
a mezők felett

jácintok csendje
kíséri a napnyugtát
szirmokba zárva

hegedűhúron
rezdül a líra lelke
vagy a toll hegyén

dalt dúdol a szél
kéklő harangvirágon
mező ölében

rezzen a reggel
tulipánfa virágján
fénnyel ékítve

rezzen a reggel
tulipánfa karjában
harmatgyöngyösen

zsálya illata
körbefonja az estét
rágömbölyödik

tarlóvirágok
között gyermekéveim
csokra lengedez