DEERZSI haiku versei

széplelkű költő
soha célba nem érő
levelét írja

szerelem-kerék
rozsdásodva nyikorog
de most is forog

lépést tartani
mind nehezebb - az élet
szalad előlem

egyenlő szárú
háromszögben szenvedünk -
dönthetnél végre

Elválunk, ahogy
földtől az ég, de mindig
lesz közös határ.

gyilkos hegyeknek
vonzereje: megmászni
a lehetetlent

a haiku-lánc
rám tekeredett - foglya
lettem örökre

rohanó idő
morzsolja sorsom - szalad
ha boldog vagyok

tenger egy cseppje
vagyok, de minden titka
kódolva bennem

ködkabátba bújt
a hajnal - elpárolgott
pár napsugárral

őszi avarra
finom esőpermet száll
égi szitán át

nyári emlékek
bepöndörödnek barnás
őszi levélbe

buktatókon át
kanyargó életfonál
gubancossá vált

próbálok élni
sötétben tapogatva
kereslek remény

jövőbe látó
tükörben nem voltál ott -
fáj majd hiányod

ősz színpompája
zongora billentyűkről
illan el gyorsan

Egy fától gyűjtök
erőt, és körbeölel
az egész erdő.

hullámok hátán
úsznak el szép álmaim
ám én maradok

keskeny ösvény visz
szívedhez - vigyázni kell
gaz ne nője be

elmenekülnék
de nincs hová - magammal
vinném hiányod

kutatva régi
holmik közt kezeimben
foszlik szét a múlt

sok év tükrében
aggasztóan közeleg
a holtomiglan

kispatak partján
üres medret söpröget
a szomorúfűz

hónapokon át
esőért imádkoztunk -
ömlik az áldás

te úgy imádtál
ahogy lángnyelv ölel fát -
fa látta kárát

gyermek értelme
kinyílik, aztán egyre
több virága lesz

villámlás s dörgés -
istenek játéka vagy
puszta fizika

fény rajzol utat
a félhomályban - megyek
napsugár nyomán

négyes a bűvös
határ - nem voltam soha
jó magasugró

légüres térben
bolyong a lelkem - távol
csillagösvényen

két pár gyémántom
csodaszép - gyermekeim
csillogó szeme

kacskaringós út
hátam mögött - fonalát
visszatekerném

feneketlen tó
mélyén kidobott emlék -
örök hullámsír

tűzben égő fák
száraz medret söpröget
szomorúfűzág

egy szót mantrázok
vég nélkül - bennem rezeg
e varázsige

hegyi patakban
vágtattak, mi a völgybe
érve kiapadt