Dienes Tibor haiku versei

átlépsz egy határt
lelked ingóságain
letörlöd a port

a hóhullásban
számtalan lélek rezdül
s megszépül a tél

Adventi gyertya
fényére veszi fel majd
ékszerét a tél

a tél hangszerén
mindenkinek mást zenél
lelkesen a szél

fényhullámokon
színes szappanbuborék
leng leheletre

napfény szikrázik
kristálytiszta hómezőn
szárnyal a hajnal

hideg tenyerét
mindhiába menekülsz
rád teszi a tél

ma sem lesz könnyebb
kiterített lapjaink
remény-cinkeltek

Megtaláltalak
maga a tudat hogy élsz
rügyeket fakaszt

se fű se széna
mögöttem a nyár az ősz
illathiánya

könnyes a szemem
felhőtlen boldogságom
szélnek eresztem

eldugott völgyek
soha nem látott hegyek
közt füstölögnek

egy érintésre
tavaszi zsongást érzel
s megduzzad a rügy

a háztetőmön
egy nagy szélkakas várja
hogy megforduljon

Őszvégi napfény
napjaimat színezi
aranymosollyal

messze jár az ősz
légüres térben bolyong
kihűlt csillagon

csendre int az ősz
dércsípte maradékán
időzik a fény

hajnali reményt
a búval bélelt őszben
elfújja a szél

a tó vízén jár
fényes nagy nyugalommal
az őszi hajnal

hullámvasúton
megállíthatatlanul
száguld egy élet

beszélj csak beszélj
lelkem hangszerén a szél
hangoddal zenél

esett az eső
gőzölgő hegyek felett
megbékélt az ég

padra ült az ősz
míg leveleket olvas
elcsitul a szél

nem bonthatom meg
a csend nyugalmat jelent
palackba zárva

meredek hegyek
habos fellegek felett
tartják az eget

A felkelő nap
avarszőnyegen alvó
félelmet ébreszt

a játszótéren
gondolatom hintáztat
boldog nevetést

aranyágakon
bóbiskol az őszi fény
megannyi remény

óriásfenyő
áll őrt az aranyőszben
tűlevelekkel

verőfényes ősz
aranytallérokat szór
a nyárfasorra

mézédes ízű
csókban áradó mámor
zsilipeket nyit

epertortán a
tejszínhab tesz koronát
fantáziámra

őszirózsa bont
hajnali érintésre
lelkes szirmokat

esti csendre az
ősz aranyabroszt terít
vendégeket vár

az öreg házon
vörös cserepeket nyalt
fakultra a fény

őszi fák alatt
elhasznált évszakokra
fekszik most az éj