Dienes Tibor haiku versei

Mutasd az arcod
Hajnal a világ megtelt
Várakozással

üres a kezünk
egymás szemében állunk
kínkeservesen

félelmeinkre
ma a meseszép hajnal
borított fátylat

nehéz most szólni
vöröslő égaljára
reményt kell tűzni

különös érzet
a vállamra tett kezed
tiszta szeretet

a fürdőkádban
rózsaszirmokat terel
a hab egy sóhaj

mögéd osonva
lopom bőröd illatát
felsóhajtásig

félvállról veszek
mindent amit értettem
szélnek eresztem

magára hagyott
házban egy üvegváza
életért kiált

ébressz fel engem
hajnal az élet megtelt
álmodozással

amikor rét vagy
minden virágillatot
magamba zárok

tavasz közeleg
az élet tárházában
nyisd ki a szemed

ne szólj egy szót sem
mikor magadhoz emelsz
úgyis megérzem

Nem kértem sokat,
se keveset. Ajtódra
írtam: ég veled!

tálcán kínálod
amit másnak sohasem
s félsz hogy elveszem

olyan ez a nap
mint a másik de egyszer
még visszasírom

soha nem leszek
egész mindig hiányzik
egy-egy töredék

elalvás előtt
szemhéja alá rejti
lopott örömét

Egy porszem vagyok
a mindenségben. Veled,
maga az élet.

minden vízcseppben
van egy meseszép világ
nézd s gondold tovább

mint egy üstökös
a világunk égboltján
tűnünk egymagunk

gyöngyöt tart az ág
ünnepi hangulatban
szépül a világ

Te is azt látod
amit én látni vélek
beszélgessünk még

csigalépcsődön
szépséged oltárához
lépkedek folyton

szembejött velem
hófehér hálóingben
a téli hajnal

legyen értelme
életednek ültess fát
évezredekre

csigalépcsődön
minél magasabbra lépsz
úgy szűkül a föld

mindenem legyen
ebben az esztendőben
az egyetlenem

látom a lelked
kezedből kezembe most
csöppen a véred

merülj el bennem
megírt könyv az életem
befejezetlen

egy életem van
akárhogyan is nézem
túlélhetetlen

az álmainknak
a hajnal vetett véget
új nap született

homokórámat
a sivatag közepén
temeti a szél

maradj itt velem
lent a mélység kegyetlen
szoríts erősen

teszem a dolgom
néha a hegy tetején
gyűjtök csillagot

csak a hajnal lép
a tó kisimult vizén
egy üres stégre