Joco57 haiku versei

ajkamon hagytad
reggeli csókod ízét
kávé tejszínnel

végtelen csendben
fáradt fények ölelnek
magányba zárva

gyűrt emlékeim
már lassan vasalja az
emlékezetem

csipetnyi erdő
egyetlen szál fenyőben
karácsony éjjel

éket ütöttél
sorsom kereke alá
kényszermegálló

résnyire nyitott
ajtók mögött a titok
már megfejthető

lehetsz egyre több
mint a tenger ahogyan
vizét begyűjti

örök időre
itt felejtetted magad
a szívem mélyén

az ég vizébe
merítkezik a sápadt
hold színezüstje

mindig éhesen
érkezik a sötétség
árnyékot eszik

egy dús lombú fa
a saját árnyékába
állt a nap elől

könnyű az élet
csak a zsák telik meg a
múló idővel

hallom a hangod
töri a csendet lelkem
ablaküvegén

lassú léptekkel
érkezett a szerelem
kezedet fogva

villámok hátán
sötét felhő lovagol
szél az ostora

csendet áhít a
lélek mikor szeretve
öleli a test

a boldogsághoz
kevés a csendes patak
kell egy vízesés

tikkasztó nap volt
fürödni készül a hold
az ég vizében

hópaplan alatt
erőt gyűjt a természet
tavaszra várva

ködben a hajnal
lágyan bontja ki haját
szellő fésüli

tűzben edződik
a vas, de kezedben lesz
belőle páncél

legyen a holnap
a ma boldog gyermeke
múltad őrzője

a kelő hold az
utolsó napsugárral
felkapaszkodott

utolsót ütött
az öreg toronyóra
magát temeti

már égni kezdett
az ég hűvöskék vászna
naplementében

minden emléket
szőnyegbe szőttél csomók
a hátoldalán

tengeri kagyló
fájdalmát évek alatt
gyöngyszembe rejti

a hulló levél
egy pillanatra ráül
az alsó ágra

emlékeim már
elsodorta a folyó
egy papírhajón

egy vödörrel a
tóból vizet merített
tükörképéből

apró buborék
egy nagy kőtömbbe fagyva
várja a tavaszt

csendben érkezett
az éjszaka résein
hajnalhasadás

közelebb léptél
de az elérhetetlen
csak élesebb lett

őszi rőtbarna
levelek tangót járnak
szél a tánctanár

téli medence
napozóolaj fénye
csillog az alján

hangját húzta az
alagúton keresztül
egy tehervonat