Naponta egyszer
mondj igazat, s szégyeníts
sík hazugokat!
Tovaring létünk...
büszke szép: fonnyadtba hal
- élt, kívánt, s remélt.
Kopog az ősz az
ablakon... és én nyomban
megadom magam!
Őszi alkonyon
bronz színű konyak véd, mint
könnyű kiskabát.
Ha pislog a láng,
s érték is pang, hallgatás
ott a szép erény!
Szétkent csapágyzsír
szorongva bontakoztat
modoros hiányt.
Ihletekért sír,
duruzsol az őszi szél...
költőket remél.
Mert ha a lélek
megkeményedik, durvább
lesz mint az ököl!
Bölcselő többször
olvas tájverselőt, mint
az filozófust.
Fogadott a Nap
a Holddal, ki tett tönkre
már több költeményt.
A kóstolgató,
ha nem kóstolsz vissza, meg
is fog zabálni!
Ha megfontolnánk
minden szavunkat, alig
lenne fönt pár vers.
Darázsderekát
egy derék darázs csípte
meg derekasan.
Jégúrnőm mesés.
Vad csókja tűz, s globális
felmelegedés!
Nőies versek,
kontra férfias versek.
Báj, viszály... (muszáj)!
Miben picit is
magunkra ismerünk, azt
másként olvassuk.
Halványt színre vált,
örökbecsűvé ítél,
s lélekkel bevon!
Vén Idő örök
gyermeke égbe szökken
kék csobbanásban.
Még grószmutter is
regisztrál, hogy unoka
nagy költő legyen!
Drágakő becses.
Van szebb: hús-vér, s kedves... Ő
Anna Kövecses!
...tücsök ásót vett.
Elásta hegedűjét,
s beilleszkedett!
Régi jó anyák
féltő kezei között
halt meg az erkölcs.
Írjál igazat,
s díszkíséretet ad egy
féltékeny egyes!
Giccsmentesítést,
s humorérzék javítást
rendre vállalok!
Más viszonyt ápolsz
a viharral, ha térít
a biztosító.
Köztesén örök
csendnek: nekünk fütyülnek,
vagy mi másoknak.