Haiku versek a vihar utáni csendről

hínárszagú víz
tükrében széltépett fák
konyakfényű ég

templomtetőt dúlt
szét a szél - kopácsolnak
lovak riadnak

Borus az ég ma
Mosolyommal védem ki
A pillantásod.

Elült a vihar,
madarak víg dala zeng,
friss lett a világ...

Színek esztelen
Tobzódása a szélben
Semmivé foszlott.

Egyszer vége lesz
Minden viharnak s akkor
Fény is lesz megint.

Felhők elúsztak,
szél fákat simogat, és
szivárvány ragyog...

termésed oda
csak virágillat maradt
vihar pusztított

Vihar után hárs
illatoz, s vigaszt könnyez
szomorú földnek.

Égről szakadtan
rongyos kis felhők földön
tócsákban ülnek.

Vihar után a
Tépett tavasz nem adja
Fel szép mosolyát

villámok tépte
felhőkből nyert új erőt
a kicsiny patak

tavaszi vihar -
esőverte mezőkön
csöndben nő a fű

csendes a tenger
vihar után a parton
kompra száll az éj

Viharban keres
megnyugvást a szél - végül
mindig rátalál.

elült a vihar
alapos munkát végzett
felsír most a csend

elmúlt a vihar
kinyitott ablakomban
átkarol az ősz

mennydörgés után
az elszakadt szálakat
kötözte az éj

szél csen a tájra
kicsavart törzsű fákat
napot bújtat el

Szélvihar tombolt
törött cserepek jelzik
nyomorúságunk

A kopasz ágak
siratják termésüket.
Lent gyümölcsszőnyeg.

A felhők mögött
lapul most a napsütés:
didereg a föld.

kitisztult az ég
egy álarccal kevesebb
a nyár újra fest

oszlik a felhő
fekete múltja felett
új fényt szór a nap

záporvert tavon
megszeppenve tüsszentett
kis nádirigó

naptól remegő
fuvallat zápor után
szivárványt játszik

esőgyöngyöket
szippant felhőoszlató
szomjas napsugár

elállt az eső
átmosott levegőben
zöldebbek a fák