Haiku versek a lélekről

A lélek mocskát
nem mossa le a szappan.
Csak a bűnbánat.

lelked minden nap
kisminkelheted egy kis
jóindulattal

lélekpiruett
mit táncol - tükrödből néz
Ő - a Kereső

vállára hajolsz
homlokcsók pecsétje véd
hazaérkeztél

nem semmi ami
már nincs mégis hat - szívben
matematika

a másik sosem
volt-lesz tied - az érzés
igen - azt reptesd

A lélektársak
fényévnyi távolságot
is áthidalnak.

A Fal leomlott.
De vajon a lelkekben
mikor omlik le?

önszeretet - már
felnőtt tenyerem tartja
gyermek-kezemet

Mikor szemedben
megcsodáltam a lelked,
már szerettelek...

Önazonos vagy -
önmeghatározásod
rég határozott

lábnyomod vezet -
égi utad járod már
s lelked vigyáz rám...

átsuhan benned
a gondolat: vajon még
meddig láthatom?

fázós testekre
az Isten fércel este
lélek takarót

Tested az Isten
temploma. Lelked lakik
ott. Ne piszkold be.

meghitt fényeit
lelkemig simítja a
bársonybarna ősz

A lélek tudja
emelni a testet, mint
szél a homokot.

Égi fényt merek
magányos csónakomba
tiszta lelkedből.

a sebek ajtók,
hol kiszökhet a lélek
s csak az űr marad

tekinteteddel
kiröppensz és visszatérsz
lélek-fészkedbe

Ülök a földön,
Fejem térdemre hajtom...
hátamból fa nőtt.

Zajos világunk
nem hallja, némán kondul
a lélekharang.

"Esti csillagnál
fényesebb a lelke, ki
sötétben ragyog."

hajnal - derengő
szivet pillát-emelő
lélek - merengő

Jó kertész vagyok,
ha kivirágoztatom
a lelkeket is.

gondoktól mentes
üres csónakként lebeg
a lelkem s pihen

Egy halk gondolat
Átsuhan most lelkemen
Sebes folyóként.

legyen lelkünk is
egymásnak szép otthona
ne csak a házunk

a has nem korog
és a lélek nem tátong
ha jól táplálod

gyarló lelkemet
tenyerébe ültette
a Mindenható

"egy sosem volt szó"
ott csillog szemeidben,
s lelkemben érzem...

Hűvös estéken
kémlelem a dús eget
válaszra várva.

fehér rózsák közt
a kertész meghajol és
csendben megy tovább

Kitöltöd az űrt,
hol a kedvesség hiány -
lelket simogatsz!

szívem gondozza
lelkemet, virágoskert
amire vágyom

nehéz szavakból
kerített udvar szélén
gyöngyvirágszirom