Haiku versek a lélekről

Nagyobb házakat
építünk, egyre kisebb
szívünk helyének.

jégvirág cseppje
lélek ablakon olvad:
három sor szirom

lent a sírokban
senki nem alszik- fönt az
élők álmodnak

a születetlen
boldogság telt gyümölcse
remekművű vágy

fejed fölé én
rajzoltam glóriát - nem
hibáztathatlak

ha a világban
helyedet keresed csak
nézz körül - belül

darvakkal szálló
tekintetem sokáig
velük kóborol

túrabakancsom
nem illik nadrágomhoz
én egyikhez sem

Huszonegy gramm mind
világfára utazó
csodás lelkeim.

kódolt kis magban
lélekvirág világa
bontakozóban

hullt virágok lágy
szőnyegén felejtem hogy
voltam és leszek

távolba nézve
orra estem így váltam
eggyé utammal

koszorúinkon
éled sírkertek mélyén
lélekvirágunk

életfonálon
feszülő lélekhúrom
pattanásra kész

Lelkem csendet lop
hegyek hívnak erdő vár
szívem nyitva áll.

testet ölteni
minden ébredéskor - nem
lehet fércmunka

verdeső szárnyú
madár a féltés - titkot
és kétséget rejt

a csendbe rejtett
zajtalan harangzúgás
lelked békéje

csörgősipkámat
magasra dobom hátha
más fejére hull

kései katáng
kék szemének tündöklő
bizalmát vágyom

újra és újra
átíródik a világ
egy lélek útján

tudáscsírákban
gyökerező őserő
lelket fakasztja

lélek rohanna
agy is társulna vele
de a test makacs

Azoknak szép a
testi léte, akikben
van lelki béke.

múlt szféráiból
lélekvirágom gyújtott
parázsemléket...

Ha már lelkedet
lemeztelenítetted
ruhád nem takar.

meglepetésként
kicsomagolhatnád a
rejtett énedet

Tükörbe nézve
lelkiismeret köszönt
- maradj igaznak.

lélek hatalma
megtapasztalt tudással
odaadó csend

kicsordult könnyek
dús szempillámra fűzték
lélek gyöngyeim

Csak huszonegy gramm,
mégis anyaóriás
testem lakója.

egynéhány grammnyi
sóhajjal többet mutat
ma is a mérleg

lélekhínár húz
érzelmek tengerébe...
fel nem sírt könnyek

bánj óvatosan
minden gyenge lélekkel
teste porcelán

Amikor mással
tisztességtelen vagy - csak
magad alázod.

Az aranyhídon
billeg, ég és föld között.
Súlya változó.