Haiku versek a csalódásról

A hajnal első
sugarára szememből
pergő józanság.

Lelkembe martál.
A keserű ébredés
elmosta álmom.

érzéketlenül
mosolygok a világra
szívem bezárom

Túlzott bizalom
legtöbbször kudarccal fog
befejeződni.

"össze fog törni
ablakom, ha huzatod
folyton becsapja"

Hozzád indultam
de hozzád érni többé
soha nem fogok.

Önfejlesztésként
ujjat húzok magammal
- felemás siker

ki csalódását
másra kenné ecsete
önarcképet fest

Az első fájó
Csalódás hegén sarjad
A szilárd jellem.

tudtam csalódunk -
az volt a kérdés vajon
melyikünk jobban

Vérző szívemnek
a magyarázkodás csak
újabb tőrdöfés.

belőle utak
épültek - vissza hozzá
senki nem talált

meddő múzsa vagy
halvány gondolatodra
elhallgat a szó

tegnap este még
vágyaim leste - mára
másé lett teste

Teljes csalódás
Nem lehetséges, kötnek
Hajszálgyökerek.

Lemondásokból
fájdalmasan születnek
újabb erények.

Letüdőzöm a
fájdalmat, hogy mindened
tiszta maradjon.

sosem gondoltam
volna, hogy belém szeretsz -
igazam is lett

Útbaigazít
egy érzés és néhány kis
boldogtalanság.

Csak a fájdalom
volt igazi, könnycsepp sok
hazugság között.

szívemről megjött
a röntgen, repedt ugyan
de törve nincsen

- Úgy összetörtél!
- sírt az erőlevesnek
a tojásleves.

Átvert lelkemet,
Kijátszottad már látom,
Légy kérlek büszke.

egyetlen szóval
megsebzett, halott mosoly
lebeg arcomon

ittam szavaid,
de te másnak töltöttél
újra és újra ...

Vajon hány pofon
kell még ahhoz, hogy végül
ne fájjon semmi?

Ma a Nyár télbe
fordult, s elkezdtek bennem
fázni a szavak.

Szemed tükrében
meztelenre vetkőztem,
felöltöztettél.

Törött bizalom
óráján már hiába
nézzük az időt.

kölcsön kérted a
szívem majd visszahoztad
kis darabokban

Tüzet szerettem
Hatalmas lángnyelvekkel
Mart széjjel engem.

Szempillámon már
gördülő könnycsepp voltál-
letöröltelek.

emlékeztetnek
valahol réges-régen
elhagytam magam

A homok szintúgy
Issza a nyári esőt,
És mégsem terem.

Szögről akasztott
kabát. Te hordtad, mégis
én viselem el...

a következő
lehetőségnél fordulj
jobbra életem!