Haiku versek az ihletről

ihlet és érzés
lélek talaján nyíló
legszentebb virág

Te vagy a múzsám.
Dalok, képek, versek csak
Rólad születnek.

Verset írok mert,
Így nem vagyok egyedül.
Társam az írás.

Ironikus, hogy
úgy jár rám az ihlet, mint
másra hasmenés.

Gondolat repked.
Hiába célzom tollal,
lapra nem tűzöm.

Egy kis kék tinta,
mily beszédes. Papírján
kanyarogva szól.

üres lapjaim
hulló sziromként fújja
a tavaszi szél

egy hasonlatként
néma írásjelek közt
fogva tartalak

Kezem alatt ég
a tinta, itt van isten:
ez itt a titka

éra lenyomat
szabad szellemű ihlet
korhű költészet

Ha pislog a láng,
s érték is pang, hallgatás
ott a szép erény!

Ihletekért sír,
duruzsol az őszi szél...
költőket remél.

Két dobbanás közt
hallhatóan szól a csönd:
inspiráció.

Megszállt az ihlet.
Illékony köntösbe bújt
puha érintés.

mert nincs más hátra:
leszüretelni lankadt
lelkem gyümölcsét

Kínom tócsája,
mint sós verejtékmeder,
verset old bennem.

Megszentelt csendben
száguldó gondolatok
szelíddé válnak.

idegen szépség
mely belemar szívembe
tollon versnyomok

Lelkemben - sodró
hullámoknak taraján -
versek hajóznak.

új fészket raknak
már fejemben apránként
a szómadarak

Ihletsarjadás,
bimbózó csendből növő
gondolatszirom.

míg megjön a vers
rajzoljunk kaput oda
ahol majd belép

fehér vásznadra
arany cseppekben égi
virágpor tapad