Haiku versek a lelki fájdalomról

tenyereidbe
emelsz nyomban, ha éppen
szirmokra hullok

bánattarisznyám
vonszolom magam után
könnybe áztatva

szívszakadásra
szeretetszálakkal varr
gyöngyöt az élet

Ha valami fáj
örvendjél, fokmérője
annak hogy még élsz

Fájdalom nélkül
a biztos fejlődés csak
egy illúzió.

kezemben a csend
most roppant össze, testem
szilánkos sóhaj

válasz nélküli
csendben hallottam mennyi
fájdalmat adtam

végtelen árnyak
számtalan kis bűnömet
kezdték takarni

Bántanál tudom,
de csupán két orcám volt
- odatartható...

Beburkolózva
fájdalmam lepleibe
- vetkőzni vágyom.

Fájdalmaimmal
nehezülök a földre,
nyomom mégse mély.

cirkusz porondján
minden nap csak a bohóc
sír keservesen

imákba rejtett
falaknak sírt fájdalom
visszhangzik éjjel

Kintről nézve báj,
béke, semmi karc, de bent
csendes üvöltés.

lemerülőben
életérzésem, lelkem
töltőre teszem

Nagy költők csodás
verseiben a kín is
igazgyönggyé lesz.

fájdalom marja
az általad megviselt
szívem. nem érted

Világ rendjében
Csak egy tévút fájdalom
Lehet, - az ember

Fáról a levél,
lelkemről a fájdalom
lassan elmúlik...

hogy magad maradj
jól megdolgoztál érte
csak fájdalmat adsz

lelkem pillangó
az élet viharában
elázott szárnya

Ha betekintesz
lelked törött ablakán,
önmagad látod.

Nem más, mint kontár
a sors. Lelkünk húrjait
jól elhangolta.

ha gyengén fejlett
lelked immunrendszere
a fájdalom nyer

feszült emlékek
fájdalma az égboltról
sóhajt inhalál

a szív zakatol
fájó emlékvonaton
múltját gyógyítja

jégpatkó koppan
lelkem fagyos-kék taván
lékvágók járnak

Elfáradt lélek
arccal csobban, elsüllyed
könnyek tavában.

Amikor lelkem
üres volt, megéreztem
a világ terhét.

a bántásba az
ember halkan hal bele
összetöretik

szívbemarkoló
lelki emlékben a múlt
esőkönnybe hull

Ha nagy fájdalom
éri, még a kőszív is
meg tud repedni.

gyöngy gördül pillád
mögül... lelked megreped
vére földre hull

Lelkem házába
sáros cipővel léptél
többé ezt ne tedd

tündérnyi szabó
tudja összefércelni
meghasadt szíved

mikor szíved fáj
szemed bezárja könnyét
ajkad a panaszt