Haiku versek a reménytelenségről

Pókháló szőtte
álomruhámat, idő
marcangolja szét.

Egy pocsolya is
tükröt tart a Napnak csak
rövid ideig.

Sötét éjszaka
Fénye megfoszt a remény
Csillagaitól

Lemenő nappal
sírva hullanak mélybe
szép reményeink.

ablak nélküli
kilátástalanságom
csendszirmú világ

Kicsépelt kalász
életről ábrándozik
szalmabálában.

Vak reményeim
Útnak eresztem, hogy már
Jövőmnek éljek.

mikor álmaid
mint őszi falevelek
magányba halnak

Kiapadt folyó
helyén hiába szólnak
száraz fohászok.

Szárnyaszegetten
zuhannak a semmibe
gondolataim.

virrasztásomból
nem virágzik ma remény:
pillám takaróm

Riadt szív köré
félelemből fon hálót
a hitetlenség.

Áldatlan napon
magamra hagyott hűtlen
Vezércsillagom.

lehetetlenség -
ez a szó bezárt ajtó
a csodák előtt

hajnali reményt
a búval bélelt őszben
elfújja a szél

virágot hullat
a várakozás fája
termése nem lesz

labdába rúgna
de minek - a lét-kaput
megfordították

az ősz elmúlik
de nem mindenkiért jön
majd el új tavasz

hajó már nem jön
érted - a remény messzi
parton vesztegel

egynyári virág
esendőn néz rám és én
mit hazudhatnék

Hitem vesztem el,
mint a száraz fenyő gally
tűleveleit...

a reményfutam
elmarad a vesztesek
közt sem nyerhetek

régi szerelem
árnyékában elhervad
az új reménység

Gyöngyeim porba
hullottak. Reményeim
már elhervadtak.

megroggyant vállal
kábán próbálom tűrni
a szökő reményt

Most se szó se hang
mely reménnyel foltozná
be szívem sebét...

Hamis reményem
rongyosra sírt párnáját
sutba hajítom.

Lélek ablakán...
kilátástalanság a
reményt fürkészi.

Tollfosztott remény
üveghegyen is túlra
szállt el magamtól.

reményvesztetten
sebezhető a lélek -
van és nincs között

közelebb léptél
de az elérhetetlen
csak élesebb lett

sötét tegnapok
botladoznak a mába
reménytelenség

Titkolt vágyaink
gyümölcstelen szirmait
szaggatom veled.

Lelkem megpihent,
sötét, ködös gödörben,
talán marad is.

Ha nincs kiút a
sivatagból, homokba
dugom a fejem.

Elvetélt álmok
saját sírjukat ássák,
hamvad a lélek.