Haiku versek a sorsról

országút széli
akácfák közt zengett a
szél üveghangon

lábnyom mit madár
hagy mikor szárnyra kel - vaj
hova szállt a lány

akácfák mögül
fekete fejfák néztek
az utazóra

kismadarak csöpp
színes tollú angyalok
fűzfán fütyülnek

néz farkasbőrrel
letakart feszületén
didergő Krisztus

csapóajtó a
szív fölött hol belátok
az emberekbe

piros pipacsot
tapasztott a szél bádog
Krisztus szívéhez

elaludt gyertya
vagy csavargó szívemben
életunt éjben

A hajlam oszt ránk
szerepet, s kimért időnk
kegyén vétkezünk.

villám sújtotta
fáklya a nyárfa nyitott
sírgödör fölött

magammal békíts
meg adj türelmet s hitet
áldhassam neved

Semmi felének
dupláját kaptam tőled,
én mindent adtam.

Rám bízta könyvét
a sorsom, írjak bele.
Élettörténet.

Sárga napernyőn
bogár rója köreit.
Örök körforgás.

ha sokat fordul
a kocka, végül minden
kigömbölyödik

Élet fonalán
Megírt sorsunk vonalán
Ki az aki dönt?

Ki a sorsodon
lépdelsz, csak óvatosan.
Szakadásveszély!

a bolondság kék
palimadarát már rég
én alakítom

Messzi vagy. Nagyon.
Kozmikus lábunk elér.
S kozmikus kezünk.

Sorsom, mint bolyhos
pulóver: nem mutatós,
de viselhető.

marad a kétség
fogy a reménység üres
utcákon ballag

Apró kövecskék.
Összerakunk titeket,
Nappá vagy Holddá?

Túlélni kiért,
miért? - káosszá vedlett
az elfajult lét!

Mióta ember
él a földön, vele hál
minden szenvedés.

maradéktalan
hitem a lovakban van -
lelkem nem sebzik

Két jó film között
tíz szovjet filmdráma volt
a büntetésünk!

szakadt könyv őrzi
a múltamból megmaradt
méltóságomat

tenyér vonalán
kereszteződéseink
egymásba érnek

heves érzelmek
dúlnak és félelem - ne
legyen új pokol

szárnyatok véres
törékeny létezésünk
szilánkjaitól

idealizmus
egy racionális kor
bús görbetükre

buszból láttam ma
régi lakásom kertem -
könnyes lett szemem

tavasz reménye
visz keresztutamon a
feltámadásig

hidd - az alkotó
gondolatot a lélek
teszi teljessé

A szemétdombon
szél olvassa a verset,
kidobott könyvből.

Eszünk. És eszünk.
Tányér, edény kiürül.
És összetörik.