Haiku versek a sorsról

halványul - akár
egy napszítta fényképen
az él - fájdalmam

zokog zenéje
hattyúdal ez - Mahleri
élet búcsúja

átírhatom-e
mit nem olvastam de már
kiadták - sorskönyv

nem tudom - még nem
próbálta senki milyen
élni mellettem

mi van ott fönt zárt
ablakok mögött - öröm
szenvedés - élet

a lehetőség
szűk résén áthatolva
jutok pokolra

megkezdte földi
útját - jászoltól indul
a Golgotáig

Messzire úsztat
a kíváncsi szerelem
sorsod tengerén.

néhány elgurult
gyöngyszemet újra fűztél
sorsom fonalán

tudd emberséged
próbája hogy bánsz mással
ki elesettebb

felfedezőként
simogatom le rólad
minden ruhádat

Aranyat termett,
ha mindig korán keltem.
Almafa minek?

segítek vinni
kereszted a másikra
engem szegeznek

már nem emlékszel
csodás sorsfonaladat
magad sodortad

csak egy félig holt
kis levél vagyok a nagy
kupac avarban

hányatott sorsom
dobj le végre hintódról
inkább gyaloglok

fura faj vagyunk
építünk és pusztítunk
és hittel tesszük

Áligazságok
áltatások hazudják
tovább a sorsunk.

asztalon morzsa
régi életem a sors
már lesöpörte

Zárt ajtóm kulcsa,
egy sorsfordításra vár,
rozsdamarásra.

Világ bezárva
magába a világba.
Legyél a kulcs-te.

Midőn lehajolsz,
lásd a porban a hangyát.
És ne taposd el.

Balsorsod Jobbá
válik, ha felcseréled
nézőpontodat.

kitörni nem tud
a bánat idebent így
csak kiabálhat

kapaszkodókat
keresek - elengedte
a sors kezemet

hófödte fejem
nem magas hegy - sőt inkább
emberközeli

Fényes, hatalmas
palotának lakója,
beférsz kunyhómba?

Most épp álldogálsz.
Átlátsz a kapu fölött.
Miért guggolsz le?

Örülj a létnek,
hisz te is része vagy a
nagy igazságnak.

Csörög a levél,
elhalt lépteim nyomán.
Itt lehettem én?

változik akár
a hold - éles penge majd
véres ezüsttál

nem sírhattam el
magam csak álltam némán
megalázottan

Lehúz az örvény.
Viszontagságos élet.
Léphetek-e még?

leosztották a
lapokat, azzal játszok,
majd lépek tovább

Az én levegőm
tiéd is. Én beszívom,
és te kifújod.

Íme, itt az út.
A végtelenbe visz. Nos,
végigmész rajta?