Haiku versek a szerelem iránti vágyról

A fába vésett
szerelmet gyakorta csak
a fa éli túl.

Már nem lesz sötét.
Mi meg csöndben maradunk.
Vedd le az inged.

Elmémben hangod
ezer darabja újra
tavaszt bont bennem.

Álmomban nyáron,
A mezőn fekve háton,
Te meg én... decsak.

Ezer hópihe
bársonyos fényén csillan
mosolyod íve.

Szemedben látom,
felhúztad szép vitorlád
jövőm tengerén.

Vérszegény vámpír
keresi hozzá illő
bővérű párját

Senki(d) földjén jár
határaidon sétál
szeret is - nem is.

Csupasz válladra
Lágyan omlott rá hajad
Érintenélek

sötét szobában
fekete-fehér sóhaj -
előhívhatnál

csak a térdünk ért
össze tajtékzó vágyat
feszítve közénk

fázós vállamra
hangod bársonyát terítsd
hízelgő csókkal

Finom fátyol, mit
a vágy leheletvékony
szálaiból szőtt.

felhozom mindazt
amely érintetlenül
mélységedben van

már nincs megállás
vágyaid körül kering
egy szép vallomás

Álmainkban még
mertük egymást szeretni.
Gyáva valóság.

Ha félszben őrzöd
vágyad, szirmaid hullnak
virágzás nélkül.

elfáradt lelkem
szívednek otthonában
vágy megpihenni

Hol az a férfi,
ki hozná a csillagot?
Hozom a létrát!

Csak elengedni
Úgy, hogy meg sem próbáltad:
Balga pazarlás.

Két kis lángocska
keresi vágyón egymást
életeken át.

titoksarkaim
mind simogatásodra
nyílt virágszirmok

Újszülött hajnal
bíborszínű csókjait
szám viszonozná...

kellett minden. Csak
egyetlen kell, aki mer
- mindenné válni.

Szeress az őszben,
ne halogasd, légy tavasz
közelgő télben!

elfeledt vágyban
régen kihűlt ágyban vár
valaki - bárkit

Takard be szívem
ki nem mondott szavakkal
egy túl szép éjen.

Álmodnék veled
Holdnak igazgyöngy porán
közös jövőnkről.

szívem falára
tűnődő árnyékodat
festette a Nap

Feketerigó
Csőrében piros bogyó
Szerelmet remél