Haiku versek a szerelem iránti vágyról

szemed tükrében
szívesen vetkőzöm le
gátlásaimat

Rémálom üldöz
Merre menekülhetek?
Karjaidba tán.

nem mutatkozol
de mindig fölismerlek
lábnyomaidról

Szeret, nem szeret...
Tényleg egy margaréta
kell, hogy eldöntse?

Szívem szövete
közé kúszó szerelem
Örök reményem

egyszerűségben
bonyolultság nélkül is
érezhettelek

Nem baj, ha késel,
csak ölelj át szorosan,
ha megérkezel!

bőrrajzod lennék
tested lemoshatatlan
mindentudója

Még lehullott ág
reccsenésében is a
Te neved hallom.

te a tű én a
cérna - elveszhetnénk egy
szénakazalban

együtt öregszünk
a szerelemmel csak a
vágy marad örök

Mint két zárt ajtó
Vagyunk, egymással szemben
Nagy szerelemben

így testközelben
elérhetetlenséged
még szívszorítóbb

talán megláttál,
miközben a szerelmet
próbáltam épp fel

lehetetlen volt
ellenállni a vágynak
megadtam magam

egy nap, valaki
majd úgy néz rád, ahogy te
a Csillagokra.

nyakad pihéin
lelnék csak békéjüket
égő ajkaim

Piruló patak
tűnő csókunkról mesél
nyári alkonyon.

meztelenséged
megvakított mostantól
tapogatózom

adj erőt nekem
hogy hozzád igazítsam
a történetem

Élnem kell ahhoz
hogy álmodni tudjak - csak -
hiába nézlek.

A fába vésett
szerelmet gyakorta csak
a fa éli túl.

Már nem lesz sötét.
Mi meg csöndben maradunk.
Vedd le az inged.

Elmémben hangod
ezer darabja újra
tavaszt bont bennem.

Álmomban nyáron,
A mezőn fekve háton,
Te meg én... decsak.

Ezer hópihe
bársonyos fényén csillan
mosolyod íve.

Szemedben látom,
felhúztad szép vitorlád
jövőm tengerén.

Vérszegény vámpír
keresi hozzá illő
bővérű párját

Senki(d) földjén jár
határaidon sétál
szeret is - nem is.

Csupasz válladra
Lágyan omlott rá hajad
Érintenélek

sötét szobában
fekete-fehér sóhaj -
előhívhatnál

csak a térdünk ért
össze tajtékzó vágyat
feszítve közénk

fázós vállamra
hangod bársonyát terítsd
hízelgő csókkal

Finom fátyol, mit
a vágy leheletvékony
szálaiból szőtt.

felhozom mindazt
amely érintetlenül
mélységedben van

már nincs megállás
vágyaid körül kering
egy szép vallomás