Haiku versek a távolságról

Dallam az élet
hallom a virágokat
és hallak téged.

egy karnyújtásnyi
távolság még nem elég
az öleléshez

hidak épülnek
körénk, míg bennünk tovább
nő a távolság

fogytán az idő,
ne nézd a távolságot,
vigyél magaddal

HoldszEMmel leslek:
fényévnyi távolság nőtt
közénk reggelig.

nem lehetsz messze,
csak tágult a tér, melyben
jó veled lenni

Kinn dértől fehér,
Benn forrón elöntő tér,
És Te közötte...

Oly messze vagy már.
S mikor közel, még messzebb.
El nem érhetlek.

Távol vagy, mégis
forrónak érzem tested,
szívemet fested...

Messze mentél, hát
verseim ölelnek át,
visszavár szívem...

Tarts távolságot,
a fókuszpontot keresd,
úgy eredményes.

lehet tágas a
világ, te maradj mindig
karnyújtásnyira

Szemeddel messze
Elláthatsz, de eszeddel
Sokkal távolabb.

Nem pirosbetűs
csak egy ismét nélküled-
szürke szerda van.

eltávolodtam
hogy ahhoz ami fontos
közelebb legyek

Nem másfél méter
a valódi távolság,
hanem a közöny...

Messzebbről nézve
homályosság helyett pont
élesebb a kép.

vigasztaló ha
távolabbra gondolsz mint
amennyire látsz

A köztünk lévő
távolság nem méterben,
csendben mérhető.

Pillantásodtól
elfogyó távolságok,
köztünk a sóhaj.

közöttünk épp négy
pupillányi végtelen
- nincsen távolság -

meg sem mozdulunk
ám szemmel látható, hogy
nő a távolság

Én a figyelmen
kívülről jöttem. Téged
meg otthagytalak.

Míg távolodom,
megfakul a valóság
horizontodon.

Szürke november
Közéd és közém állt: - csend
Eltávolított

eltávolodtál
az őszi szél közénk fújt
megdideregtet

messze időben
és térben is, de lelkünk
ugyanaz maradt

kihalt peronon
csak monoton kattogást
visz a menetszél

virágtengeren
pitypangpelyheket sodor
távolba a szél

a távolságot
a legegyszerűbb módon
csak tőled mérem

Amikor szemed
csillag volt, megértettem
a távolságot.

szélnek eresztem
minden nehezékem mely
tőlem távol tart