Haiku versek a zenéről

csupasz dombtetőn
átfütyült egy dalt a szél
majd tovaszökött

ökörnyál feszül
a kopasz fák ágain
szél zenél rajta

lehetnék dallam -
szempilládra fonódó
gyengéd altató

húron pengetve
megrebben dallamként a
lélek - szó helyett

a parti nádas
pánsípjain dallamot
komponál a szél

pacsirta vagyok
néha ámulattal más
dalát hallgatom

Cseppenésekből
vízesés születik, majd
csobogó patak.

Ó szaxofon szólj,
kezem egy ritmust dobol,
hozzárepülve.

Tépett kottából
fák között az őszi szél
gyászzenét játszik.

Mi születéskor
még vérzett, most porcelán
dísszé finomult.

utca zenésze
földig kalapot emelt
vén harmonikás

kottában minden
hangjegy fontos - másokkal
együtt légy zene

hegedűhúron
rezdül a líra lelke
vagy a toll hegyén

Lélekből húzott
érzésekre hangolva
sírnak a húrok.

Sír a hegedű
érdes kéz pengeti ki
felgyűlt bánatát.

a sorsod egy dal
süket termekre hangolt
koncertzongorán

egy zenész szívét
vajon ki tudná nyitni
egy violinkulcs?

kezünk összeér
hegedűszóló alatt
elmélázódva

szerelmes zene
dallamában magamat
siratom, halkan.

Kint süvít a szél,
bent mandolin muzsika
napsütést zenél.

régi dallamok
találkoznak a völgyben
emlékrandevú

a zene bennem
mint időtlen vallomás
félholdnyi csendben

Lassú blues szól
halkan... Keserű sorsok
rekedt hangja ez...

nyári estén víz
fölött gazdátlan zenét
terelget a szél

Sír a hegedű,
érdes kéz pengeti ki
felgyűlt bánatát.

rám gömbölyödik
a simuló selymével
hárfa dallama

Messzi távolban
Síró hegedű reszket
Bécsi éjszakán.