Haiku versek a bánatról

Tátongó múltat
a mának tapaszai
tudják elfedni.

bánat függönyét
vigasztalás húzza el
szívnek üvegén

Gyötör a bánat:
Mint vérengző vadállat,
Úgy fut utánad.

Ősidők óta
markol bánatom, mintha
akarna engem.

tölgy tövében kis
mohaágyban elaludt
a bánat mélyen

Sír a hegedű,
érdes kéz pengeti ki
felgyűlt bánatát.

A mosolyomat
bánat törölgeti le
mozdulatonként.

Az anyák mindig
sötét éjben sírják ki
bánatkönnyüket.

szemedben fáradt
remény koppan, a bánat
engem is éget.

könnyes szemével
festette fel mosolyát
a csüggedt bohóc

A sok munkánál
csak a bánat görbíti
mélyebbre hátad.

Vén fa bánatos
madara már nincs, kérgén
tücsök hegedül

bánathullámok
csiszolták szép fényesre
tengerzöld szemed

szemem könnyéből
születnek igazgyöngyök
bánatom láncán

Gyöngysorom fűzöm
bánat hűs fonalára;
könnyek peregnek.

Íme életem
Foszló fonott székében
Holtan ülök már

mély csendből ébred
tisztán és hófehéren
a bánatvirág

Meddig csoroghat
a bánat? Kútfenékig
érhet csak vödör.

Még a bánat is
élesebb most ebben a
szép napsütésben.

Minden bánatod
idővel csak szánalom,
s egyszer elhagyod.

Ha hátat fordít
a boldogság, a bánat
fog vigasztalni.

Harmat szendereg
hervadt liliom szirmán
búsan tündököl.

Éj kupoláját
bánat ívei tartják.
Szorong a szívem.

Oly különös ma
a nap, nézd! Fent lángolva
bánatot hint ránk.