Haiku versek a betegségről

míg alszol s gyógyulsz
kopasz ágra rügyet fest -
szívünk reménnyel

mindennap közli
régóta más nőt szeret -
az is én vagyok

Ruháiban is
teste illatát őrzi -
hiánya fájó

Nincs csend most itt bent.
Szív szűk kast üt... dong és fáj.
Sors ver, bús nap teng.

vén fűz napjait
számolja termeszhorda
falja fel lelkét

elmék kavicsán
csikorgó gondolatok
utat vesztenek

"Nem csinálok én
végig semmit rendesen."
(gyógyult rákbeteg)

Fülembe zúgó
Árnyékokban sikító
Síri gyerek-kór

Elzsibbad izmok...
Csorgadozó nyálaim...
reményt adhatnak!

stornóztatnám pár
régi életszámlám de
már végrehajtják

már-már beteges
ahogy egészségére
vigyázni próbál

kamu az egész -
bárányok helyett vörös
pöttyök leptek el

A kór és a seb
ledönt minden kórházat.
Mégis meggyógyul.

Karantén kezdett,
Karácsonyig keménység.
Kitartást, kérem!

Ne a gyógyszeres
dobozok között keresd,
egészségedet.

Segítsd az embert
orvostudomány, legyen
végre vakcina!

szeretetotthon -
egy néni kávét készít
halott fiának

Beteg a világ.
Zajos lét szülte baját,
Csend lett a gyógyír.

Félelmem nem az
hogy meghalok, mi lesz úgy
ha nem írhatok?!

Egy halk sóhajtás,
remény a dermedt csendben:
Újra lélegzem!

Egy darabka múlt
kéretlenül ránk zúdult.
Rejtélyes minden.

Susogó imám
elég-e Istennek a
fegyverszünethez...

Virrasztó éjjel,
anyám sóhajaitól,
megtörik a csend.

Féltékeny szörnyet
elpusztítani lehet,
önbizalommal.

Remegő keze
ősz haját simítaná.
Egy hete kopasz.

a szenilitás
diszkréten ér utol, nem
fogsz tudni róla

rég elfeledett
ölelések közt csenddé
bomlik az elme

kórházi ágyam
sem a régi már sokkal
ragaszkodóbb lett

soromra várva
megfeneklett jövőm az
orvos kezében

pattanó rügyek -
márciusi napsugár
betegágyamon

van egy jó hírem
meg egy rossz: végre nyár van
de az utolsó

apró gyerektest
fehér kórházi ágyon
letört tulipán