Haiku versek a hallgatásról

Zajos ifjúkor
után ma már igazán
tudok hallgatni.

a szótlanságod
útvesztőiben magam
fogalmazlak meg

belefáradtál
ebbe a nehéz csöndbe,
ami én vagyok

Mondd, megértenél
mikor szótlanságomnak
csendje rád sikolt?

Hallgatásommal
remélem minden titkom
elmondtam neked.

Ha pislog a láng,
s érték is pang, hallgatás
ott a szép erény!

egy csésze tea
mellette könnyebb a szó
és a hallgatás

Beszédes csended
többet mond minden szónál:
szemedbe írva.

Hiába a szép
szókincs, ha a hallgatás
aranya már nincs.

Két fül és egy száj:
kétszer annyit hallgass, mint
amennyit beszélj!

Nem beszélgetünk,
csak szívünk csendje ordít -
harsány némaság.

hallgatásomnak
bőbeszédűségét a
szememben keresd

hallgatásod a
megértés esélyének
jeltelen sírja

mondok valamit
hogy elhitessem veled
jobb ha hallgatok

Van egy pillanat
mikor elfogy a szó és
csak a csend beszél.

Halott a szó, mit
csak gondolunk, ám sosem
hagy el bennünket.

Hét szerény bölcs ül,
csendben. Az egyik így szól:
Hallgassunk szebben!

szikráznak köztünk
a ki nem mondott szavak
tüzek lobbannak

hegyezem fülem
hátha meghallom szavát
néma csendednek

Ki nem mondott szó
szárnyalástól megfosztott
gúzsba tört madár.

Hallgatás gyakran
azt jelenti, már késő
további szónak.

szeretni jöttem
hozzád s hallgatni szíved
dobbanásait

Három pont közé
szorult Kimondhatatlan:
örök börtönöm.

a tisztánlátás
privilégiumáért
csenddel adózom

szavaid csak még
fájdalmasabban zárják
ajkaim össze.

Kimondatlan szó
félúton, tekintetünk
között vesztegel.

itt zakatolnak
a csendben kimondani
nem mert szavaink

Igaz baráttal
hallgatás is párbeszéd:
lelkek beszélnek.

nálad felejtett
el nem mondott mondatok
nem visszhangoznak

Kínos a csendem,
nagy kérdőjelet rajzol
elméd falára.

Kiradírozott
szavaim farzsebemben
lapulnak némán

Késpenge vékony
zárt száj, lila némaság
tapasza rajta.

Kinek száján van
mindig a szíve, jobb ha
néha hallgat is.

Nem mondhatom el,
ami a legfontosabb,
így marad: csak csönd.

Ne mondjunk végig
mindent. Hagyjunk hallgatni-
valót későbbre.