Haiku versek a hangokról

esőcsepphullás
néma zuhanás őrzi
szférák zenéjét

kapu nyikorog
kutya trappol vakkangat
hazaérkezés

hangosbemondó
menetrend-monológja
szenvtelen szavak

némított tévén
hiába-beszélő fej
nem is tud róla

bent lánykacaj cseng
lent buszmotor duruzsol
utastérzene

lebegett a hang
majd utolért s jött velem
lelkemben zengett

Dermesztő a csend,
hallgat ember, isten és
felkiáltok én!

kanóc tövéről
füst száll fel végül marad
a gyász - sistereg

bennem lapozna
egy gondolatolvasó
magában zizzen

A sűrű erdőn
is áthatol a párját
hívó madárdal.

Hangod bársonya
érinti szívem, s vérző
gyöngyöket terem.

hangod akkor is
áthallatszik hozzám ha
leszakad a híd

Volt néhány hamis
hang, de a melódiánk
így is művészet.

minden hang benned
születik és benned hal
meg figyeld s hallgasd

Aki kiabál,
nem akarja hallani
legbelső hangját.

hangjegyeinket
egymás ajkán édesen
csókkal itattuk

Tisztán szóló dal
simogat - hangja lágyan
csipkézi bőröm

a csengőhangom
már te vagy, lehetnél a
vibrálásom is

Üres szobában
üvöltést szül a csend és
leomlik a fal.

Galambszárnycsapás
viharos szél esővel
hangtalálkozó.

Fán harkály kopog,
kályhámban pattog a tűz,
emlékek gyúlnak...

Jogokért öblös
a hang, kötelességnél
halkká finomul.

annyi hasznom van
mint a kis zászlónak a
hangjegyek szárán

hangfestő nyelvek
cserfes lombokon zsongó
arany dallamok

Cserfes kis patak
töri az erdő csendjét:
madárdal felel.

csilingelő hang
gyöngymuzsikája csendül
kagylóba rejtve

Barkaágak közt
madár szolmizál - bogár
zsong rá válaszul.

tóparti zsongás
visszhangzó nádsuhogás
szitakötő nász

Sárga hajú fűz
zöld szoknyaráncaiban
zeng a békanász.

Farkasüvöltés
hasítja a táj felett
süvítő szelet.

Korán érkező,
csattogó kacsatalpak,
tavam jégtükrén.

A parti nádas
szoknyáját szél cincálja:
csendesen pusmog.

Út szélén csorda
kolompolásuk porral
karöltve sétál.

Mióta hangod
meghallottam, szívem lett
csendes kísérőd.

Viharos éjjel
kuvik rikoltoz üres
templomtoronyban.

olvadó hólé
ereszek furulyáján
tavaszra hangol